Intim

Képtelen vagyok az orgazmusra: Meg kéne játszanom magam?

Tele vannak a női magazinok a csodálatos orgazmus tuti receptjeivel, a filmekben és sorozatokban óriásit élveznek a nők, a pornó extrém eseteiről már ne is beszéljünk, ahol zsinórban többször egymás után a csúcsra jutnak extázistól remegve a színésznők.

vous - 2022.05.22.
Képtelen vagyok az orgazmusra: Meg kéne játszanom magam?

Persze mondhatnánk, hogy ezt az óriási nyomást, hogy ilyennek kéne lenni a szexnek, csak a média teszi ránk, pedig sajnos nem így van. A barátnők izgatott pletykálásai, hogy az új pasijuk mire képes az ágyban, esetleg maguk a férfiak elvárásai is velünk szemben, amikor várják, hogy szorgos munkájuk diadalt arasson, ezek mind ugyanúgy nehezítik az olyanok dolgát, mint én.

Nem arról van szó, hogy ne élvezném az együttléteket. Különbséget tudok tenni lagymatag, jó és észvesztő menetek között. Csak sosem történik meg az áttörés. Valahogy sosem jutok el arra a pontra. 

Egyszerűen nincsen orgazmusom

Néha érzem, hogy fokozódik bennem az extázis, egyre közelebb jutok, aztán hirtelen átfordul a dolog a semmibe. Talán így tudnám leginkább leírni. Mintha elszállna az ihlet, egyszer csak véget ér a fokozódás, de nem csúcsosodik ki katarzisba. 

Elsőre gondolhatnánk, hogy ha nincsen orgazmusom, akkor végtelenségig tudok izgatott maradni, de nem, egyszerűen egy idő után mintha megunná a testem a felfokozott állapotot, és abba marad minden. Ilyenkor szinte szégyellem a partnerem előtt, hogy ugyan el nem élveztem, de már az üzekedés sem hoz lázba, szóval igyekszem nem nagyon unott fejet vágni, amíg befejezi a másik.

Lassan kifogyok az ötletekből

Az elején a barátnőim nyugtatgattak, hogy ők sem tudnak elmenni mindig hüvelyi úton, sőt sokszor csak külső rásegítéssel. De sajnos nem volt ennyire egyszerű a megoldás. Próbáltuk a pasimmal mindenhogy: kézzel, szájjal, csak magamnak, még egy kis vibrátorba is befektettem, de semmi változás nem történt.

pár az ágyban

Néha már annyira unom a csalódott arcukat figyelni, hogy már többször elgondolkodtam azon, hogy megjátszom magamat.
Forrás:
Canva

Az sem dobott fel, amikor kicsit utána olvastam a dolgoknak, és kiderült, hogy a nők legalább tíz százalékának egész életében soha nincsen orgazmusa. De az arány lehet magasabb is, attól függ melyik nem túl szívderítő tanulmányt olvastam.

Lassan kezdek beletörődni, hogy hiába vagyok a tökéletes partnerrel, hiába engedem el magam, hiába nem küzdök görcsösen, hogy sikerüljön: egyszerűen nem történik semmi. Azzal már megbékéltem, hogy nekem ilyen kis hiányos lesz mindig is a szexuális életem, de mi van a pasikkal?

Szegény férfiak magukat okolják

Megfigyeltem, hogy több fázison is átmennek, amíg meg nem tanulják elfogadni, hogy nem lesz eredménye a fáradalmaiknak. Van, aki magát hibáztatja és önbizalmi kérdést csinál abból, hogy majd ő áttöri a gátat és a csúcsra juttat, más rám gyanakszik, hogy ezt hazudom, hogy leplezzem a tényt, miszerint  nem is élvezem vele a szexet…

Néha már annyira unom a csalódott arcukat figyelni, hogy már többször elgondolkodtam azon, hogy megjátszom magamat. Bár ugyan első kézből nem tudom, hogy mit kéne szimulálnom, azért pár alakítást volt szerencsém képernyőn látni, szóval nem lehet olyan nehéz előadni ezt a kegyes hazugságot.

Csak az bánt, hogy ha egyszer tényleg lehetne esélyem egy igazi orgazmusra is, a megjátszás miatt esélyük sem lesz odáig eljutni, hiszen előbb előadom a nagy alakítást.

Ajánlott cikkek