A mai gyerekeknek már szinte a kezéhez nőtt a tablet vagy az okostelefon. A mi gyerekkorunkban ezek nem is léteztek, mégis pazar volt az életünk. Hol romlott el a jelenlegi generáció? A szülők is felelősek?
Persze nem mindenkire vonatkoztatható az alábbi írás, hiszen vannak, akiknek a napközis táborokból vagy a magyar tengerből nem jutott sok. Vagy éppen nem élvezték. A többség azonban úgy gondolom, jó lehetőségnek tartotta a napközis és ottalvós táborokat.
Minden gyerek akart valamikor lovag, indián vagy hercegnő lenni. Ezt a vágyát a táborokban ki is élhette. Hasonló korú és érdeklődésű gyerekek között pedig még élvezetesebb lehetett a játék. Nekem is volt részem néhány ilyenben és kivétel nélkül mindenhol jól éreztem magam.
A Balatonról nem is beszélve!
Egy fokhagymás, sajtos-tejfölös lángosnál nincs jobb! Apunak egy hideg ital, anyunak hekk, nekem pedig jégkrém tucatszámra. Fürdés-fürdés hátán és játék a medencében vagy a parton. Persze ez nagyon ideális kép, de az esetek többségében valóban erről volt szó néhány horzsolást, esést vagy napszúrást leszámítva.
A kütyük eszünkbe sem jutottak!
Igaz, nem is igazán léteztek még, vagy csak nagyon kezdetleges állapotban. De mi valóban kihasználtuk az évszakok és a természet adta lehetőségeket. Nyáron strand, télen szánkó. Ez volt a menü.
És most jön az elhíresült mondat: „Ezek a mai fiatalok…” Ez már egy kissé közhelynek hangzó mondat, mégis átérezhetjük. Ránézünk a legfiatalabb korcsoport többségére, és elfog a bánat. Nemcsak hogy nem akarnak kimozdulni, de egyáltalán nem is érdekli, sőt taszítja a természet és sokszor még a szocializáció is őket.
Otthon ülnek és hozzáragad a kezükhöz a telefon, a tablet vagy legalább a tévéképernyő. Bevallom, tévét azért mi is néztünk, de körülbelül ez az idősáv a reggeli matiné idejéig tartott. Azután már nem is érdekelt a dolog, és szaladtunk kifelé játszani.
Mit tehet a szülő?
Természetesen ilyen helyzetben nem lehet teljes mértékben a szülőre hárítani a felelősséget, hiszen a gyerekek találkoznak egymással az óvodában, iskolában és egymás kezében is láthatják ezeket az eszközöket. Ilyenkor aztán nem értik, hogy nekik miért nincs. Ez sarokba szorítja a szülőket.
Eltiltani őket tehát nem lehet. Ismerjék meg a technológiát és használják, de fontos a mérték. Az én gyerekkoromban, amikor számítógépes játékok és rajzfilmcsatornák azért már léteztek, anyukám kikötötte, hogy annyi időt foglalkozhatok ezekkel, amennyit a tananyaggal vagy az aktuális kötelező olvasmánnyal foglalkoztam.
Azt gondolom, ez egy reális módszer lehet. Természetesen hiba, ha a kütyühasználat már kb. hároméves korban elkezdődik csak azért, hogy mentesítse a szülőt. A szülőség felelősséggel jár, amit nem lehet az okoseszközökre hárítani!
Meg kell találnunk a középutat!
Tudom, ez is közhely, de valóban megoldás lehet. Korlátozzuk a kicsik eszközhasználatát. Buzdítsuk inkább őket olvasásra – akár játékos könyvekkel, versekkel. Vagy találjunk ki közös programot a szabadban, ne csak játszani zavarjuk ki!
Hogyha olyan gyermekeket szeretnénk, akik tudnak együtt élni a természettel is, akkor fontos, hogy ebben közreműködjünk. Szülőként segítenünk kell őket ebben is, hiszen ők nem abba a világba születtek bele, mint mi. Nekünk kell megismertetni velük ennek szépségeit.
