Szokás még mindig olyan tévhiteket elhinni, mint hogy az igaz szerelem arról ismerszik meg, hogy minden klappol, és természetesen az együttét is olyan, mintha eleve egymásnak teremtett volna benneteket az ég. Mondhatnám, hogy ez így van, de nem mondom, mert szerintem nem feltétlenül állja meg a helyét ez az állítás.
Az összecsiszolódás nemcsak azt jelenti egy párkapcsolatban, hogy egymás rigolyáit megszokjátok, hanem azt is, hogy az ágyban is egymásra kell hangolódnotok. Mindenki hoz a múltjából valamit, és azt túlzás lenne kijelenteni, hogy az aktus mindig, kivétel nélkül zökkenőmentesen zajlik. Van, aki az előző kapcsolatában szerez sebeket, másokban a neveltetésüktől fogva vannak gátlások. Ezek mind-mind fennakadást okozhatnak egy párkapcsolatban.
Az ex és a lerombolt önbizalom
Klasszikus példa erre az, amikor az ex rondít bele az idilli képbe, aminek a jelei az ágyban jelennek meg.
Az én exem például képtelen volt addig elmenni, amíg nekem nem volt jó.
Ez egy idő után frusztráló volt, mert úgy éreztem, hogy mindenképpen el kell érnem az orgazmust, pedig anélkül is lehet élvezni a szeretkezés minden percét” – meséli Zita. Mint kiderült, az ex egykori párja rombolta le a férfi önbizalmát azzal, hogy azzal búcsúzott a kapcsolatuktól, hogy sosem volt jó az együttlét vele. Zita nem emiatt szakított a sráccal, ezt a problémát hosszas beszélgetésekkel végül sikerült megoldaniuk.
Szabad-e menstruáció alatt szeretkezni? Kiderítettük!
Minden nő másként vélekedik arról, szabad-e menstruáció alatt. Vannak, akik viszolyognak tőle, mert egészségtelennek gondolják, és vannak, akik teljesen természetes dologként tekintenek rá. Nos, a nagy kérdés megvitatásában egy nőgyógyász volt segítségünkre.
Sok hancúrozás, aztán semmi
Az eltérő igények is jelenthetnek gondot, ez ugyanis nem derül ki mindjárt az elején. A kezdeti fellángolás után, amikor a szenvedély csillapodásával beáll a pár a normál kerékvágásba, előjönnek a valós igények is. Ezek pedig nem mindig kismértékben térnek el, sőt! Azt azért hozzá kell tennem, hogy az eltérő igények sem végződnek feltétlenül szakítással. Vannak jól bevált megoldások erre az áldatlannak tűnő helyzetre is.
Intimitás, mint tabutéma
A neveltetésetek miatt simán adódhat abból konfliktus, hogy beszéltek-e a vágyaitokról, arról, hogy mi esik jól, hogyan, milyen pózban, vagy éppen ellenkezőleg: rosszul vagytok a gondolatától is. De ha azt kérdezitek, hogy szabad-e együttlét közben beszélni, akkor a válaszom az, hogy nemhogy szabad, muszáj! Na jó, persze nem Habermas kommunikatív etikáját kell megvitatni, de vannak dolgok, amikről kár volna szót sem ejteni. Ennek mikéntjébe Barok Eszter avat be benneteket ebben a cikkben.