Nem, ma már nem hiszek a monogámiában. Erős vélemény, igen tudom, ugyanis így működik a társadalmunk, erre van berendezve az egész életünk. Ennek ellenére a tapasztalat nem ezt mutatja. Sokkal árnyaltabb a helyzet, mint gondolnánk. Véleménycikkünk következik.
Naiv tinédzserként az első szerelmem mellett még elképzelni sem tudtam volna, hogy valaha más fiút szeressek. Egészen hosszú ideig voltunk együtt, és minden veszekedésünk során óva intett anyám, hogy ne vegyem már ilyen komolyan az életet. Tudja ő, hogy most van itt az ideje annak, hogy belehaljak a szerelembe, de ne lássam fekete fehérbe a világot. Ne gondoljam azt magamról, hogy nem kaphatok jobbat, hogy ennél a srácnál jobban már nem szerethet senki. Akkoriban nem akartam elfogadni az egyik legbölcsebb tanácsát:
„Meglátod majd, ha másik barátod lesz, hogy mi a különbség férfi és férfi között.”
Azóta eltelt pár év, túl vagyok néhány fájdalmas szakításon, és sok mindent megtanultam a párkapcsolatok működéséről. Többet között azt, hogy mekkora különbség van olyan téren, ahogyan én gondolkodok, érzek és viselkedek egyik vagy másik férfi mellett.
De azt is megtapasztaltam, hogy a monogámiáról való vélekedésnek egy része csak mítosz.
Miért gondolom ezt így? Azért, mert ezt látom a mindennapokban, a baráti köreimben, a munkahelyemen vagy épp a családomban. Hallom a barátnőimet más pasikról beszélni, mint a vőlegényük. Látom a nagynéném férjét, ahogy megfordul egy másik nő után. De saját magamon is észreveszem ezeket. Attól, hogy valaki monogám, vagyis egy személlyel él párkapcsolatba, az még nem zárja ki, hogy nem gondol más emberekre. Mielőtt félreértés lenne a kijelentésemből, szeretném leszögezni, hogy nem gondolom azt, hogy feltétel nélkül mindenki össze-vissza csalja a partnerét. Nem!
Én úgy gondolom, hogy az érdeklődésünk nem tud egy emberre korlátozódni – és ezzel nincs is baj.
A baj inkább azzal van, hogy megpróbáljuk magunkra erőltetni azt, hogy csakis egy személy legyen az életünk középpontjába. Majd amikor ez nem sikerül, akkor mardosó bűntudatunk lesz, hiszen „a megcsalás a gondolattal kezdődik”. Én nem gondolom, hogy megcsalom a páromat azért, mert elképzelem, hogy milyen lehet egy másik pasival együtt lenni. Gyakran ezek automatikus gondolatok, akár olyan helyzetekben is, amikor az ember lánya belepirul. De ezek a túlfűtött képek még nem egyenlők azzal, hogy egy másik férfival szeretnék élni.
Egyszerűen azt jelenti, hogy a vágyaink fontosabb szerepet töltenek be az életünkben, mint amennyire szembesülni szeretnénk ezzel.
Ugyanakkor tegyünk különbséget az elemi ösztönök és a monogámiában való elköteleződés között. A felháborodásom tárgya épp az, hogy a kettőt előszeretettel mossuk össze. Gyakran találkozok olyan kijelentésekkel, hogy
„Ha monogám vagy, akkor nem gondolsz más emberekre – úgy!”
Miért erkölcstelen belátni azt, hogy más emberek iránt is érdeklődünk? És miért nem tudunk különbséget tenni az érdeklődés, a fizikai vonzalom és a valós szerelem, az odaadás és a közös célok között!?
Vagy épp miért elfogadottabb az, ha mindez férfiak körében történik? A nőknek már nem is szabad?
De ez talán már egy másik cikk témája…