Egyéb kategória

Haj-Jaj – avagy Will Smith a Grál-lovag szerepében, és ami mögötte van

A magyar idő szerint 2022. március 28-án hajnalban megrendezésre került 94. Oscar gála egyik csúcspontja nem a legjobb filmnek járó díj átadása, hanem egy pofon volt mely azóta bejárta a világsajtót.

vous - 2022.04.01.
Haj-Jaj – avagy Will Smith a Grál-lovag szerepében, és ami mögötte van

Chris Rock színész, és egyben az est házigazdája Will Smith-hez és annak feleségéhez fordult, és közölte, hogy: “Jada, imádlak, és alig várom a G. I. Jane 2-őt!”

A G. I. Jane filmben Demi Moore-nak kopaszra volt borotválva a feje, mert egy katonát személyesített meg. Jada Pinkett Smith a díjátadón szintén kopaszon jelent meg, ezért gondolhatta úgy Chris Rock, hogy megengedheti magának ezt a megjegyzést, amit ő viccesnek tarthatott. 

A kamera először még mutatta, hogy Will mosolyog, de Jada arcán látszott, hogy rosszul esik neki a viccelődés. Ezt látva Will a színpadra lépett, és behúzott egyet Chris Rocknak, akin a meglepődés lett úrrá, egy pillanatra elállt a szava, majd próbálta a könnyed, laza felkonferálás fonalait újra felvenni. Will visszament a helyére, és onnan ordibált még szitkokat a színpad felé. 

Objektum doboz

Az esetet azóta minden magára valamit is adó újság leközölte, boncolgatva a mikénteket, latolgatva, hogy ez egy előre megrendezett vagy spontán, hirtelen felindulásból történt ütés volt-e. 

Jada Pinkett Smith a haját nem önszántából borotválta le, hanem azért, mert egy alopecia nevű betegségben szenved. Évek óta küzd ezzel az egészségügyi problémával, melyről pár hónapja egy videóban az Instagram-oldalán őszintén beszélt: 

Objektum doboz

Az alopecia areata, a hajas fejbőrt érinti, mely következtében kopasz foltok jelennek meg azon. Ez nemcsak egy magára az átlagnál többet adó világhírű színésznőnek fájdalmas, hanem minden olyan nőnek, aki hasonló nehézségekkel küzd. 

És itt szeretném megragadni az alkalmat, és egy ebből eredő, de másik aspektust megvilágítani. 

A daganatos betegségek kezelésére használt kemoterápiás szerek egyik fő mellékhatása is a hajhullás. 

Jelenleg is kopaszon, ez utóbbi betegségben érintettként nemcsak felháborít, de el is szomorít az eset, hogy ez ma a világban, nyilvánosan, egy ilyen fontos eseményen megtörténhet – mint, amit Chris Rock tett. 

A történtek kapcsán több olyan reakció is megjelent a médiumokban, amelyek több mint elgondolkodtatóak. Volt olyan kommentelő, aki azt írta, hogy minek sajnáltatja magát. Mármint Jada. A  puszta megjelenésével… Vagy a komikusok táborának egy része világszerte, akik kikérték maguknak, hát nekik ne mondja meg senki, hogy mivel viccelődhetnek, vagy mivel nem. Szépen is néznénk ki, ha be lennének korlátozva.

Azonban azt gondolom, hogy igenis vannak olyan témák, amelyeknek illendőségből tabunak kellene lenniük. A betegség miatti kopasz nő ide sorolandó. De például egy Down-szindrómás kisgyerekkel sem illik viccelődni. 

Biztos az olvasó is számtalan, számára gyötrelmes dolgot tudna mondani, amivel szintén nem kéne! Nők ezrei, köztük hírességek is próbálják nap mint nap felhívni a figyelmet a különböző betegségekre, amelyekkel meg kell küzdeniük. Olyanok, amelyek sajnos a külsejük megváltozásával járnak. Vesznek egy mély levegőt, és a nyilvánosság elé állnak, hogy egy átlagos nő érezze, nincs egyedül. És ez sikerülhet is, ahogy Jada is elfogadta az elfogadhatatlant, mert évekig kendőket és turbánokat hordott, de most felvállalta a kopaszságát. És akkor jön egy Chris Rock, aki úgy gondolta, hogy megengedheti magának, hogy ebből poént csináljon. 

Objektum doboz

Ezekben a betegségekben a külső elcsúnyulása még inkább növeli az elszigeteltséget. A legártatlanabb esetekben is az emberek csak bámulnak, látják, hogy valami nincs rendben, nem szólnak semmit, de az arcukra van írva a döbbenet, és mi tudjuk, hogy mit gondolnak belül. 

Az alopeciában nincs tapasztalatom, de kemoterápiától már három alkalommal hullott ki a hajam. Erre nem lehet lelkileg felkészülni. Próbálsz, de nem lehet. 

Az első alkalommal nem tudtam, milyen lesz, mire számíthatok. Olyan nő, feleség, anya voltam, aki azt a tábort erősítette, aki nem sminkeli magát, hosszú hajammal ritkán jártam fodrászhoz, az öltözködésben is a kényelem volt az elsődleges szempont – hát, ma már, amikor éppen van hajam és emberi külsőm, akkor fontos a megjelenésem is. Amikor az onkológus mondta, hogy ki fog hullani a hajam, látszólag elfogadtam, készültem rá, vásároltam egy parókát is. Először levágattam a hosszú tincseimet – azóta sem növesztettem meg annyira -, majd amikor elkezdett csomókban hullani, a barátnőmet kértem meg rá, hogy vágja le teljesen – miközben a hajammal együtt a könnyeim is hullottak.

A családomban én voltam az első (és egyenlőre azóta is az utolsó), aki kemoterápiát kapott – akkor voltam 32 éves – volt, aki azt mondta “Azért hullott ki a hajad, mert bebeszélted magadnak, hogy ki fog hullani…!”

Hát igen, végülis ha az ember egy közeli rokontól ezt kapja, mire számíthat egy idegentől? 

A parókának minden pillanatát gyűlöltem, az aki ismert, rögtön látta, hogy valami nem stimmel, én pedig nem éreztem jól magam benne. Nem az enyém volt, egy idegen “test” a fejemen. Mivel ez több, mint 10 évvel ezelőtt volt, és azóta sem vettem másik parókát, nem tudom, hogy a “paróka piac” mennyit változott, de akkor még nem volt olyan nagy választék, ami idomult volna az egyedi igényekhez, legalábbis az átlagos pénztárcához mérten. 

Ha kopaszon parókát viselsz, egy idegen, aki nem ismer, gondolhatja azt, hogy az a te hajad – én mondjuk rögtön észreveszem a különbséget az igazi haj és a paróka között -,  és akkor kevésbé bámul. Ha viszont kendőt hordasz, lehetséges, hogy mint nekem, kényelmesebb, de egy idegen egyből látja, hogy beteg vagy. Ráadásul úgy tapasztalom, hogy két véglet van, aki szól, és aki nem. Az utóbbi akár szólhatna is, elvégre az arcára van írva minden. Az előbbi pedig inkább ne szólna.

Nem olyan rég vérvételre várva ücsörögtem egy emberekkel tömött helyiségben, amikor is a mellettem ülő idős néni elkezdett beszélni hozzám, többek között nekem szegezte a kérdést, hogy: “Arra nem gondolt, hogy parókát viseljen?” Nem kopaszon ültem ott, hanem kendőben. Cikáztak a gondolataim. Álljak le magyarázkodni? Meséljem el az ezzel kapcsolatos nem kevés tapasztalatomat, érzésemet, keserűségemet? Egy idegennek? 

Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy Will Smithhez hasonlóan csak egyszerűen lekeverek neki egyet. De persze nem tettem. Mégiscsak egy idős néni, mégiscsak nyilvános helyen vagyok. Mégiscsak. 

Az első és a második daganat, és a hozzátartozó kemoterápiák között jó pár év eltelt, a tudomány változott, lehetőségem volt egy olyan szerkezetet kipróbálni, amely esélyt ad a hajhagymáknak, ez a fagyasztásos eljárás. Emlékszem a pillanatra, amikor tudomást szereztem róla, éreztem a boldogságot és megkönnyebbülést, hogy most megmaradhat a hajam! Az orvosra várva egy másik beteggel elegyedtem beszélgetésbe, aki azt mondta, hogy most kapta a negyedik kezelést. Én megdöbbenve néztem rá: és nem hullott ki a haja? Hogy lehetséges ez? Kiderült, hogy ezt az új eljárást, a fejhűtést használta.

Igaz, hullott, hullik, de nem az egész, nem foltokban, viselhető, és tényleg! Ezt nekem is ki kell próbálnom! Így is lett.

A közel 5 órás kezelés alatt egy bukósisak-szerű szerkezet volt végig a fejemen, amely lefagyasztotta a hajhagymákat, míg én infúzióban kaptam a kemoterápiát. Nagyon kellemetlen volt ilyen hosszan, fáztam, fájt a fejem, az amúgy is nehezen viselhető kezelést még kényelmetlenebbé tette. És nekem ennek ellenére kihullott. Nem először, de kihullott. Vállalhatatlan, viselhetetlen volt. Ugyanúgy kendőt kellett hordjak, annyi, hogy két szál haj kikandikált a kendő alól. De így is látszottak a betegség jelei, mivel a szemöldököm, szempillám is kihullott, az összkép magáért beszélt. Szóval, ezek után a harmadik nekifutásra úgy döntöttem, hogy mivel ugyanazt a lórúgás kezelést kapom, mint legutóbb, azért a pár szál hajért nem szenvedek a fejhűtő alatt. És így is lett. Most megint kendőt hordok. Amennyire lehet, kerülöm az emberek társaságát, ami azért elég nehéz falusi körülmények között, főleg, hogy édesanyaként elkerülhetetlen, hogy időnként kimozduljak a gyerekek valamely kötelezettsége, programja miatt. 

Amit Chris Rock tett, az a legdurvább eset, minden betegségtől kihullott hajú nő rémálma, amitől legszívesebben ki sem lépne a csigaházából. Mert erre felkészülni nem lehet. Erre nem számít az ember, hogy valaki olyan mélyre süllyed, hogy viccet űz más ember gyötrelmeiből. 

Will Smith-nek nagy respect, hogy vette a bátorságot, és elégtételt vett a feleségén vett sérelemért!

Annak ellenére mondom ezt, hogy megoszlik a közvélekedés, szabad volt-e, jogos volt-e az a bizonyos pofon, az erőszak. Magát, a Will Smith által tett cselekedetet nem helyeslem én sem, de időnként kell egy ilyen drasztikus tett, hogy kicsit felrázza az embereket. Felhívja a figyelmet valamire, ami fontosabb egy pofonnál, mégha nem is ér el az üzenet minden emberhez, mert van, aki csak a pofont látja. 

Nincs minden nő mellett éjjel-nappal egy Grál-lovag, a férje, a társa, valaki, aki kiáll érte, és nem mindig tudunk mi kiállni magunkért! 

Tudom jól, hogy az én esetem nem szokványos. A daganat kezelésére használatos kemoterápiák nem egyformák, ahogy mi sem vagyunk azok. Van, amitől kihullik a haj, van amitől nem. Van olyan, akit a kihullott haj kevésbé visel meg, elvégre ha mérlegre tesszük, hogy a hajunk vagy az életünk, csekély ár ez az utóbbiért. De a világnak fel kell(ene) nőnie, toleránsnak (kellene), empatikusnak kell(ene) lennie az elesettek, a betegségben szenvedők, a mások felé, nem pedig viccet csinálni belőlük!

Ajánlott cikkek