Egyéb kategória

Én voltam a büdös gyerek, akivel senki se játszott

A gyermekkorban elszenvedett traumák nagy hatással vannak egy fejlődésben lévő gyermek  személyiségére. Azok, akik kiközösítésben szenvedtek, még felnőttkorukban is magukkal hordozhatják be nem gyógyult sebeiket. A mai napig hallom a gúnyos megjegyzéseket az emlékeimben…

vous - 2022.03.31.
Én voltam a büdös gyerek, akivel senki se játszott

Szegény családban nőttem fel, de szeretetben. Apa és anya sokat dolgozott, de sosem volt elég a pénzünk. Négyen voltunk testvérek, és rengeteg mindent kellett nélkülöznünk. A szüleink igyekeztek mindent megadni, ha kellett ők feküdtek le éhesen. Új ruhákról és játékokról még álmodni sem mertünk, de cserébe rendkívül nagy fantáziával bírtunk a tesóimmal, ha játékról volt szó. Habár egy távirányítós autó, vagy beszélő plüsskutya nekünk is örömet okozott volna, nem panaszkodtunk, mert jól éreztük magunkat bújócskázás, fogócska közben is. Amikor iskolába kerültem, akkor változott meg minden.

A gyerekek gonoszak

Annak ellenére, hogy okos gyerek voltam, kifejezetten jó tanuló és kedves a társaimmal, senki sem barátkozott velem. Akárhányszor szerettem volna csatlakozni egy játékhoz, azonnal kizártak. Nem értettem, hogy miért kerülnek engem, egészen addig, amíg új ültetési rendet nem jelentett be a tanárnő. Akkor hallottam először egy kislány szájából:

“Csak büdös Julcsi mellé ne üljek!”

Körbenéztem a teremben, és mindenki pusmogni kezdett, és hevesen bólogattak. Büdös? Büdös lennék? Zavaromban szimatolni kezdtem, de nem éreztem semmit. Próbáltam nem figyelni rá, gondoltam ez is olyan, mint amikor valakire azt mondják leprás, vagy tetves, csak azért, hogy ne kelljen vele játszani. Végül azonban ismét egyedül ültem a padban, a tanárnő pedig azzal vigasztalt, ne búsoljak, hogy nincs padtársam, hiszen páratlan az osztálylétszám.

A gondolat nem hagyott nyugodni…

Amikor hazaértem, megkérdeztem az idősebb testvéremet, hogy szerinte büdös vagyok-e. Értetlenül nézett rám, mire elmeséltem mi is történt. Azt mondta vele is megtörtént már, mivel elég szegények vagyunk, és nem tudunk mindig kint teregetni, vagy éppen drága mosószerrel mosni, előfordul, hogy érezni lehet a ruháinkon a dohos szagot. Ne aggódjak, a többiek így is, úgy is megszeretnek majd, hiszen csodás barát vagyok. A testvérem szavai megvigasztallak, de életemben először éreztem úgy, utálom, hogy szegények vagyunk.

Forrás:
Canva.com

Másnap elhatároztam, hogy tisztázom a helyzetet az osztálytársaimmal. Szerettem volna, ha tudják, hogy rendesen tisztálkodom, csak a ruhám az, ami zavaró, de ettől függetlenül jó barát vagyok. Mondanom sem kell, senkit sem érdekelt, hogy miért, csak is az számított, hogy ne szívjanak egy levegőt velem. Hamarosan annyira elfajultak a dolgok, hogy nemcsak kerülni, de csúfolni is kezdtek. Még egy mondókát is átköltöttek:

“Büdös Julcsi gyere ki,

ég a bűzöd ide ki,

kapsz szappant még ma.

holnapra is marad.”

Bár általában elég volt az első két sort énekelniük, már akkor otthagytam őket. Minden egyes nappal még rosszabb lett a helyzet. Mikor hazaértem, ebből semmit sem mutathattam, hiszen hogyan okolhattam volna a szüleimet? Keményen dolgoztak. Ha elmondtam volna, a szívük is megszakadt volna, hogy emiatt kell szenvednem. Elhatároztam, hogy erős maradok, és nem hagyom, hogy a bőröm alá férkőzzenek, de gyerek voltam, és barátokra vágytam. A barátságot azonban csak évek múlva tapasztaltam meg, amikor új tanuló került hozzánk, akit nem zavart a ruhám szaga. Mivel az új lány népszerű volt, ezért előbb utóbb engem is befogadtak az osztálytársaim, de nem tudtam felejteni…

Ez mind régi emlék már, és azóta felnőttem, de az évekig tartó gúnyolódást nem tudtam elfelejteni. Már nem lakok otthon, pénzem is van, a ruháim sem dohosak, de akárhányszor elhagyom a házat, rengeteg parfümöt teszek magamra, minden egyes alkalommal. Egyszerűen rettegek attól – még ennyi idő után is -, hogy valaki újra büdös Julcsinak hívjon…

Júlia történetét Juhász Adél jegyezte le.

Ajánlott cikkek