Az ember igazából sosem tudhatja biztosra, hogy mikor találja meg az igaz szerelmet. Én már 22 évesen is azt hittem, hogy révbe értem, amikor egyetemista koromban összejöttem Andrissal. Úgy éreztem, minden ki van találva, összeállt a kép. Szépen kijárjuk az egyetemet, ha már itt vagyunk, de engem már amúgy sem érdekel az egész, mert feleség és anya leszek hamarosan, ami sokkal jobb hivatás, mint egy bézs irodában gürcölni kilenctől ötig. Andris is azt mondta, hogy nekem semmivel sem kell foglalkoznom, a férfi dolga eltartani a családot.

Az esküvőt ugyanis folyamatosan halasztgattuk anyagi okok miatt, hiszen, hogy is engedhetett volna meg magának két huszonéves egy többmillió forintos bulit? Mi nem akartuk lejjebb adni, ragaszkodtam hozzá, hogy tökéletes legyen a nagy nap, így ahelyett, hogy összehoztunk volna egy egyszerű családi vacsorát, inkább addig vártunk, amíg rá nem jöttünk, hogy tulajdonképpen nem is akartunk mi házasok lenni, sőt, inkább szakítani szeretnénk.

Addig vártunk, amíg rá nem jöttünk, hogy tulajdonképpen nem is akartunk mi házasok lenni, sőt, inkább szakítani szeretnénk.

Forrás:

Pexels

Így lettem 27 évesen szingli. Ha 30 előtt férjhez menni a legfőbb cél, amiért még napjainkban is mindent bevetnek a lányok, akkor teljesen egyértelmű, hogy vesztésre álltam. Bár a környezetemben legtöbben legyintettek, hogy még fiatal vagyok, és majd megtalálom az igazit, én nem hittem el, hogy “vénségemre” újra kell kezdenem az egészet. Nem is annyira a korom aggasztott, hanem inkább az az elkeserítő kilátás, hogy ha nem akarom egyedül végezni, akkor ismét randiznom kell. 

Mivel visszaszállni a játékba semmi kedvem nem volt, elfoglaltam magam a saját életemmel, így akartam feltakarítani a romokat. Persze volt közben pár futó kalandom, némelyiket még kapcsolatnak is lehetne nevezni, de még én sem hittem el, hogy tényleg lehet belőlük valami. Jobb híján a munkámmal foglaltam el magam. Azzal az állással, ami csak ideiglenes lett volna, amíg el nem megyek szülni, de már öt éve ott dolgoztam, és komoly előrelépéseket is tettem a ranglétrán. Akkor kezdett el érdekelni a munkám, amikor már nem csak egy kishal voltam a gépezetben, és rákaptam a siker ízére. Rájöttem, hogy mennyi mindenről lemondtam a korábbi kapcsolatomért, és egy elképzelt családi életért.

A harmincadik születésnapomra már egyáltalán nem érdekelt az egész harmadik X hisztéria, és pozitív várakozásokkal vetettem bele magam abba a fejezetbe, ahol végre én leszek a főszereplő, és azt csinálok, amit akarok. A szerelem, házasság, gyerek képlet még mindig nem szerepelt az étlapon, de nem azért, mert szándékosan elutasítottam, hanem mert egyszerűen nem foglalkoztam vele. Visszagondolva még tudat alatt is féltem a tettek mezejére lépni. Féltem a csalódástól és attól is, hogy újra elvesztem önmagam.

Lehet, hogy örökre ebben az állapotban maradtam volna, ha a szerelem nem a munkában talál meg egy munkatárs személyében. A társasági életet ki tudtam kerülni, a munkába menekültem, de arra nem voltam felkészülve, hogy a szerelem trójai falóként talál rám akkor, amikor már teljesen feladtam a reményt.

Marianna történetét Király Etel írta le.