A betegségek diagnosztizálásának első lépcsője a háziorvosi alapellátás, majd ezt követik a szűrővizsgálatok, melyek bár hivatalosan újraindultak, de nehezítik az odajutást a hónapok alatt elmulasztott vizsgálatok miatti várólisták, és azok a bizonyos házi orvosok, akik a vizsgálat utáni gyanú alapján beutalót adnak nekünk.

A legtöbb ember nem szeret orvoshoz járni. Nem akar várakozni, nem akarja hallani a diagnózist, nem akarja kitenni magát a kezeléseknek. Nem akar kilépni a komfortzónájából, csak, ha már nagyon fáj, ha már a mindennapi tevékenységében is akadályoztatva van. 

Ezek a világjárvány előtti időkre vonatkoztak, azóta még inkább nehezített pályán kell mozognia annak, akinek bármilyen fájdalma van, és ez oda vezet, hogy megfutamodunk, halogatunk, próbáljuk kezelgetni magunkat az interneten olvasható diagnózisok alapján és várjuk, hogy elmúljon…

A háziorvos nem állami alkalmazottak, nincs egységes protokoll arra vonatkozóan, hogy jelenleg, két covid hullám között hogyan kell eljárjanak a betegekkel szemben. Mindegyik orvos máshogy kezeli a betegeit. Van olyan, aki a legdurvább hullám alatt is fogadta személyesen a pácienseit, még ha maszkban is, és mindent fertőtlenítve is, de megoldotta. A másik véglet, aki megtartotta az új gyakorlatot, a telefonos gyógyítást, ha ezt lehet annak nevezni.

Ez a jelenet inkább illik az egykori Szeszélyes évszakok műsoraiba, vagy egy másik televíziós kabaréba, mint a valóságba.

Lehet és kell is okokat keresni. A leterheltség? Amely a koronavírusos betegek  kiszűrésével, az ezzel járó adminisztrációval jár? A megelőző oltások beadásával, melyet szintén dokumentálniuk kell? A félelem? Talán a következő beteg, akit fogadok vírusos, amit elkaphatok, és átadhatom másnak is? 

Ezeken felül csak halkan, elkeseredésünkben és tehetetlenségünkben jut eszünkbe olyan tiltott gondolat, hogy lehet olyan orvos, aki ezekre az okokra hivatkozva kényelmi szempontból nem tér vissza a személyes kontaktushoz. Ez ördögtől való eszmefuttatás, hiszen ez ellenkezne a hippokratészi esküvel. De amikor a “Köhögjön kérem a telefonba” mondatot az előzi meg, hogy reggel 8 órától hívogatva még telefonon is csak délben lehet a háziorvossal beszélni, aki aztán ennyit tud tenni értünk, megfordulnak bennünk az okokat kutató negatív gondolatok is. Megeshet ez velünk, ha kevésbé vagyunk szerencsések, mert az orvosunk ilyen.  A gyógyításnak és a gyógyuláshoz való jogunknak viszont a közteherviselésen és az alanyi jogunkon kellene múlnia, nem a szerencsén, ugyanis a társadalom egészét felépítő és működtető építőkockák vagyunk mi is.

Ha kíváncsi vagy vendégszerzőnk korábbi cikkére, akkor olvasd el az Azt hittem több időm lesz – Harmadik kemoterápiám története című írását is!

Vendégszerzőket keresünk: Írj tartalmat a Vous.hu-ra!

Szívesen kipróbálnád magad a Vous szerzőjeként? Eljött a te időd! Ha van egy jó témád, dolgozd fel, küldd el nekünk, és megjelenik a Vous.hu-n!  A részleteket ITT olvashatod el!