Fontos volt számomra, hogy pörögjön az életem, hogy rendszeresen járjak bulizni, szórakozni, a járvány alatt azonban annyira elment a kedvem az élettől, hogy képtelen vagyok rávenni magam.
Szeretnék olyan életet élni, mint amilyen a koronavírus járvány beköszönte előtt volt, az azonban egyre világosabb számomra, hogy ez lehetetlen feladat. Extrovertált személyiségtípus voltam, igénylem a társaságot, ez azonban teljes mértékben megváltozott az elmúlt két évben.
Ahogy telt az idő, egyre kevesebb emberrel tartottam a kapcsolatot, hisz a videóhívás és az online meeting sosem lesz ugyanaz, mint találkozni a barátokkal, a családdal, vagy bemenni egy munkahelyre.
Emiatt kevésbé vagyok motivált, hogy kimenjek az utcára, és találkozzak másokkal.
Bár lenne lehetőségem arra, hogy elmenjek új helyekre, vagy a kevés megmaradt barátommal találkozzak, sajnos azonban azt látom, mindenki elszokott a másiktól, és nem szívesen öltöznek fel és hagyják el a lakásukat csak azért, hogy pár órán keresztül kint legyenek a városban.
Bizonyos idő elteltével azt láttam, hogy már a boltba se szívesen megyek le, ha pedig megteszem, az otthoni kényelmes melegítőben teszem, még egy farmert sem vagyok hajlandó felhúzni.
A testmozgással is hasonló viszonyom alakult ki.
A vírus előtt és a bezártság elején még szívesen mozogtam, otthoni gyakorlatokat is végeztem, mostanra azonban már kevésbé tudom rávenni magam a mozgásra, a keményebb edzések helyett nyújtok egyet, vagy sétálok, ha éppen nem hagyom ki teljesen a mozgást.
Ez látszik is rajtam, hisz felszaladt rám pár kiló a vírus kezdete óta, ami kissé zavar. Nem híztam el szörnyen, de látom, hogy változott a testem.
Hiába próbálom rávenni magam, hogy tartsam magam a vírus előtti életvitelemhez, lehetetlennek tűnik. Úgy érzem, elfáradtam, és pihennem kell. Mintha most bábozódtam volna be, hogy majd később, amikor az élet visszatér a régi kerékvágásba, új emberként, új lehetőségekkel magam előtt lépjek ki a világba.
Gyakran ostorozom magam amiatt, hogy elfásultam és kevésbé élek aktív életet, mindezek mellett azonban látom, hogy az életem leállítása mellett sokkal több olyan dologra tudok figyelni, amelyeket eddig szándékosan elrejtettem a munkába temetkezve.
Bár nehéz a visszatérés a teljes élethez, mégis, úgy érzem, lesz eredménye ennek a kényszerpihenőnek, és egyszer sikerülni fog visszatérni a régi kerékvágásba.
Linda történetét Hargitai Alexandra dolgozta fel.
