Az iskolai tanítás mellett magánórákat adok, egy szállodában is dolgozom és egy másik iskolában is besegítek, mégis lassan pályaelhagyásra kényszerülok.
Magyarból és két idegen nyelvből van tanári diplomám. A sors fintora, hogy amikor elvégeztem a főiskolát, még senki sem sejtette, hogy mindkét idegen nyelv pár éven belül egyszerűen kimegy a divatból. Addig minden általános iskolában ezeket tanították, majd öt év leforgása alatt már szinte sehol sem. Míg felnőttek a gyerekeim, eltűrtem, hogy minimálbért keresek, cserébe azért, hogy a legkisebb fiam óvodája mellett dolgoztam, de mire észbe kaptam ő is önálló lett, az elszállt devizahitel meg csak nem csökken, még mindig több van belőle, mint amikor felvettük.
Magántanítványok hébe-hóba akadnak, egy részük középiskolai felvételire készül, vannak, akik pótvizsgára vagy külföldi munkavállalásra.
Általában maximum fél évig lehet rájuk számítani, de a felnőttek már hamarabb feladják. Régóta gondolkozom azon, hogy külföldre menjek idősgondozói állásba, de a gyerekeim marasztalnak, és bár már a legkisebb is önálló, még csak tizenhárom éves, igényli a jelenlétet és a figyelmet.
Ennek ellenére folyamatosan azon jár az eszem, kombinálok, hogy mi lenne a megoldás, a nevetséges fizetés mellett még a használhatatlan tankönyvek problémája is eltörpül számomra. Mióta tart a járvány, a tizenegynéhány fős tantestület fele szinte folyamatosan hiányzik, volt olyan időszak, amikor minden héten több napnak megfelelő munkaidőben helyettesítettem ingyen tanórákat és napközit.
Átjárok a szomszéd városba egy másik iskolába is napköziben felügyelni, de ez önmagában nem lehet végleges megoldás.
Emellett elvégeztem egy OKJ-s tanfolyamot, hátha lesz alkalmam karrier váltásra, mert az OKJ-s végzettséggel bölcsődei nevelőként többet keresnék, mint a jelenlegi állásomban. Mindezek mellett hétvégenként és ünnepnapokon kisegítek egy szálloda éttermében is 1500 forintos órabérért, ami a jelenlegi körülmények mellett egész vonzó, jó a társaság is, és élvezem a mentális helyett a fizikai fáradtságot.
A politika világ életemben hidegen hagyott, a közéleti eseményektől általában távol tartom magam, de ami sok az sok.
Részt vettem a figyelmeztető sztrájkban, és márciusban is ott leszek, ha még mindig tanár leszek. Tisztelem azokat, akik azért folytatják tanárként, mert szeretik a hivatásukat, de én nem vagyok hős alkat. Bár sokkal jobban szeretem a tanítást, mint kezdő koromban, amikor még fogalmam sem volt, hogy hogyan kezeljem a gyerekeket, már nem tudom meddig bírom tovább.
Nekem 20 évbe telt, hogy igazán megtaláljam magam a tanári hivatásban és mostanra sok gyerek a kedvenc tanárának vall, az iskolában én vagyok a gyermekvédelmi felelős is, így többet foglalkozom a gyerekekkel és közelebbről is foglalkoztat a jólétük, mint az átlagos kollégát. Így nem hinném, hogy bárki azt mondhatná rólam, hogy nem vagyok elég elkötelezett. Része vagyok ennek a közösségnek, sok gyereknek nemcsak az összes testvérét tanítottam, hanem még a szüleit is, mégis pályaelhagyásra készülök, akkor is, ha elszomorít.
Zsuzsanna történetét Király Etel dolgozta fel.
