Test

Jóból is megárt a sok! Ortorexiás lettem?

Az ortorexia a kényszeres egészséges táplálkozást jelenti. De miért baj, ha „túlságosan” egészségesen élünk? Egyáltalán mi számít túlzásnak, ha erről van szó? – teszi fel a kérdést Adrienn, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Bárdossy Adrienn cikkét olvashatjátok.

vous - 2022.02.12.
Jóból is megárt a sok! Ortorexiás lettem?

Az ortorexia (tudományos nevén ortorexia nervosa) az orto (étvágy) és a nervosa (kényszer) szavak mozaikjából tevődik össze, és egy olyan állapotra utal, amiben a résztvevő tudatosan megtervezett étrendet követ, hogy jóllétét folyamatosan biztosítsa, egyre jobban érezhesse magát a bőrében. A gond elsősorban nem azzal van, hogy étrendjét szigorúan beosztja, az adagokat és az étkezések időpontját is fixen meghatározza, hanem azzal, hogy ezzel sokszor fontos tápanyagoktól fosztja meg magát, ezzel később hiányt okozva a szervezetnek. Ebből adódóan pedig az általuk vágyott sérthetetlen egészség pont, hogy betegségbe fordulhat át.

Az olyan összetevők, mint az állati zsiradék, a cukor, a finomított liszt vagy koffein gyakran szerepelnek a tiltólistán, mintegy átvéve a főellenség és a szükségtelen rossz szerepét. Ezt a trendet erősítik a közösségi média influencerek, akik nagyrészt nem táplálkozási szakértők, mégis a #eatclean mozgalom szószólói.

Mi áll a háttérben?

Meglepő ugyan, de leggyakrabban nem maga a táplálékbevitel, hanem a kontroll gyakorlása és az ezzel társuló biztonságérzet okozza a szenvedély kialakulását. Ez lehet munkahelyi vagy magánéleti stressz, esetleg beteljesületlenség kompenzálása, szorongás oldása vagy az önbecsülés fokozásának kísérlete is az ételen keresztül.

Kikre jellemző a kialakulása?

Mivel az ortorexia egy szigorúan felépített rendszeren alapul, elsősorban nagy önuralmat igényel. Az engedélyezett ételek és a kerülendők meghatározásához pedig tájékozottság szükséges, ezért nagyobb eséllyel talál meg olyanokat, akik képzettek, olvasottak és jó egzisztenciális körülményeik vannak.

Mint a kényszerállapotok esetében sokszor, itt is a felismerés az első lépés. Néhány kérdés megválaszolása segíthet:

  • Éreztem-e már kényelmetlenül magam baráti összejövetelen az étel miatt, illetve amiatt, hogy mit fogok tudni majd enni/inni?
  • Szorongást tud-e okozni bennem az étkezés?
  • Pozitívabb az önképem, ha pár napig kevesebbet/vitamindúsabban eszem?
  • Megvisel, ha „csaló napot” tartok?

Mivel a jelenség, mint láthattuk, elsősorban lelki eredetű, így célszerű az életmód változtatásnál is a mélyebb, mentális okokat felderíteni és megoldani, mielőtt a táplálkozásra fókuszálnánk. A végső kulcs pedig természetesen a szakmai utánajárás mellett a mértékletességen van.

Ajánlott cikkek