Egyéb kategória

Ez történik, ha kilenc napig nem esztek cukros ételeket

Minden, ami cukros, egészségtelen. Ez tény. Ha pedig egy újabb okot kerestek arra, miért szabaduljatok meg a cukortól az életetekben, akkor mutatok nektek egy tanulmányt. Ebből pedig kiderül, hogy már az is rengeteget számít a szervezet egészségének érdekében, ha akár csak napokra hagyunk fel a cukros ételekkel, italokkal.

vous - 2022.01.30.
Ez történik, ha kilenc napig nem esztek cukros ételeket

Az Obesity publikálta azt a tanulmányt, amely 43 elhízott gyereket vizsgált meg. Olyan tényezőket figyeltek meg, mint például a magas vérnyomás. A kutatók kilenc napon át adtak a vizsgált személyeknek megváltoztatott diétával elkészített étrendet. Ezáltal minden gyerek más ételeket és italokat fogyaszthatott. Mindezt úgy, hogy a kalóriaszám azonos maradt, de a cukrot kivonták belőlük. Így cukros joghurtok, sütik és gabonapelyhek helyett a gyerekek hot dogot, gyümölcsöket és pizzát ettek. Az eredmény Robert Lustig gyermekendokrinológus és a kutatás vezetője szerint feltűnő.

Annak ellenére, hogy a bevitt kalória száma ugyanannyi volt, az, hogy nem ettek cukros ételeket, javította majdnem az összes olyan területet a szervezetükben, amely az anyagcserével kapcsolatos.

Ez eredményezte például a vérnyomás csökkenését, a koleszterin, a vércukor és az inzulin szintjét, valamint a májfunkciós értékeket is javította.

cukor

Ti kipróbálnátok milyen egy hétig cukor nélkül?
Forrás:
Pexels.com

A kísérlet célja az is volt, hogy a gyerekek testúlyát fenntartsák (ezért többet ehettek, amikor elkezdtek fogyni). A vizsgáltak azt mondták a kutatóknak, sokkal jobban tele volt a hasuk, amikor olyan ételeket ettek, amikben kevesebb volt a cukor.

A cukorkalória a legrosszabb

Robert Lustig elmondta, ez a kutatás most bebizonyította, hogy a cukor káros hatásai nem csak az elhízás és a rengeteg kalória miatt mehetnek végbe a szervezetben. A cukor egyszerűen egészségtelen, mert cukor. A szervezet anyagcseréjét nagyban befolyásolja a bevitt mennyiség, ezért fontos lenne, hogy az étrendünkből kiiktassuk. Ahogy a tanulmányból is kiderült, a gyerekek úgy is teljesen jóllakottnak érezték magukat, hogy alig ettek cukros ételeket.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.