A sztárpár hiába próbálta megmenteni házasságukat, péntek este azonban bejelentették, válás mellett döntöttek.
Kulcsár Edina és Csuti 2016 óta voltak együtt, 2018-ban házasodtak össze és két gyermekük is született. A két celeb legutóbb a Nyerő Párosban beszélt kapcsolatukat érintő problémáikról és arról, hogy keményen dolgoznak azért, hogy megmentsék házasságukat.
Azonban most úgy döntöttek, elengedik egymás kezét és külön utakon folytatják a továbbiakban.
Csuti most a Blikknek nyilatkozott, először a válás részleteiről.
– Most nem vagyok jól, de Edinával közösen hoztunk egy döntést, ami elkerülhetetlen volt. Nincs harmadik fél, már nem működött jól a kapcsolatunk. A közleményben mindent elmondtam, amit szerettem volna, a legfontosabb viszont, hogy a gyerekek ebből semmit ne érezzenek.
Gyermekeik mellett a munka is összeköti őket, számos vállalkozást vezetnek együtt.