Egyéb kategória

Ezért válik el Kulcsár Edina és Csuti

Kulcsár Edina és Csuti már a Nyerő párosban beismerték, hogy válságban a házasságuk.

vous - 2022.01.15.
Ezért válik el Kulcsár Edina és Csuti

Kulcsár Edináék már egy éve dolgoztak azon, hogy megmentsék a kapcsolatukat, de végül úgy döntöttek, hogy különválnak. 2018 óta voltak házasok, két közös gyermekük született, Medox és Nina. A válásról mind a ketten közleményt adtak ki, ahol elmesélik, hogyan jutottak el erre az elhatározásra.

Kulcsár Edina posztját ITT tudod megnézni.

„Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét.

Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbehozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment.

Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra.
Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől.”

Csuti pedig így fogalmazott:

„Nem is tudom hol kezdjem… Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét…
Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Edina is, és mindketten meg is tettünk mindent, hogy rendbehozzuk a házasságunkat, de sajnos nem ment, vége!
Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra.

Edinával továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt és neveljük a gyerekeket.

Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől. Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek tekintettel a helyzetre, magánéleti témában nem kívánunk nyilatkozni!”

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.