Egyéb kategória

Könyörgöm szülők, ne adjatok okostelefont a gyerekeknek!

Az okostelefon az egyik legzseniálisabb találmány a Földön, de egyben a legördögibb is. A felnőttek legtöbbje függ tőlük, és egyre gyakrabban látni azt, hogy szülők, már az egy év körüli gyermekeik elé is odateszik a villódzó képernyőket.

vous - 2023.09.12.
Könyörgöm szülők, ne adjatok okostelefont a gyerekeknek!

Nem boszorkányüldözés ez, nem szeretném betiltatni az okostelefonokat, nem azt akarom, hogy a gyerekek elől legyenek elzárva. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mérhetetlenül káros a gyermekek fejlődésére az, ha már babakoruktól kezdve az okostelefon képernyőjén lógnak.

Jó, mert nem sír a gyerek

Hetek óta nem tudom kiverni a fejemből a jelenetet, amit egy élelmiszerbolt parkolójában láttam. Egyből, ahogy az autóból bekerült a babakocsiba egy alig egy éves, javában cumizó kisgyerek, a szülők már nyomták a kezébe az okostelefont, amin ment egy bugyuta videó. Könyörgöm, még csak meg se nyikkant az a szerencsétlen lélek, mi a baj azzal, ha nézelődik, gügyög, örömében felsikolt?

Milyen szülő az, aki így megfosztja minden élménytől a gyerekét?

Igen, megfosztja. Mert onnantól kezdve egy ekkora gyermek csak a képernyőt fogja figyelni, mert izgalmas, csak az a baj, hogy semmit nem tanul belőle. Egy kisgyerek ilyenkor arcokat, mozgásokat, alakokat kell nézzen, hangokat kell kiadjon és halljon, mutogatnia kell, integetnie, nem kiguvadt szemekkel kék fényt nézzen.

Jó, mert elvan a gyerek

A másik alkalom, amikor felforrt bennem vér, az volt, amikor egy strandon egy kisfiú vígan játszott az apja telefonján, amíg várták az ételt. Értem én, hosszú volt a sor, valamivel el kellett foglalja magát. Csak, ami utána jött, az volt megmagyarázhatatlan.

Ez a gyerek egész végig magyarázta szüleinek, hogy mit csinál, milyen ládát nyitott, milyen dolgokat szerzett meg, milyen ellenfeleket győzött le. Egész végig rá se néztek, nulla reakció, épp csak egy kis unott helyeslés.

Még csak meg sem próbálták megérteni, hogy mit csinál a gyerekek az eszközön, amit ők adtak neki.

Persze, amikor megjött az étel, az apja egyből megfogta a telefont és kirántotta a gyerek kezéből, hogy itt az étel, ennyi volt. Szegény kissrác meg egyből elkezdett rimánkodni, hogy még nem fejezte be, amit csinált, ne vegye el, még szeretne játszani. A szülők egyből felkapták a vizet, hogy miért hangoskodik, hisztizik. Nem kellett volna erre azelőtt gondolni, hogy odaadták a telefont a kölyöknek? Nem lett volna egyszerűbb beszélgetni vele? Együtt játszani, és azt mondani neki, hogy: “Figyelj fiam, most hagyjuk abba, mert megjött a pizza, majd evés után folytatjuk?”

Nem az ördögtől való a kisgyerekeknek okostelefont adni, de nagyon oda kell figyelni rájuk.

Forrás: Canva.com

Nem kell elsietni

Ezek után azt kérdezem minden szülőtől, aki rendszeresen a fentiekhez hasonló helyzetekben találja magát, hogy milyen jogon szidják meg a gyerekeiket, ha nem viselkednek, amikor miattuk van az egész?

Szülők, könyörgöm, foglalkozzatok a gyerekekkel, és legalább az általános iskolát várjátok meg, azzal, hogy kisüssétek az agyát okostelefonnal. Először nézzetek magatokba, hogy egészséges-e az, ahogy ti használjátok ezeket a készülékeket, és ha nem, akkor tényleg kell ilyet adni gyerekeknek?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Műanyag ablakok: az otthonok új elemei
Otthon
Műanyag ablakok: az otthonok új elemei
vous - 2026.09.10.
A lakásfelújítás során számos döntést kell meghozni, amik alapvetően határozzák meg a lakótér stílusát és kényelmét. Az egyik legfontosabb választás, amivel sokan szembesülnek, az ablakok típusa – ezek biztosítják otthonod fényellátását, szellőzését és hőszigetelését. Az utóbbi időszakban a műanyag ablakok népszerűsége robbanásszerűen megnőtt. Nem csoda, hiszen ezek egyszerre kínálnak esztétikumot és praktikumot, legyen az anyaghasználat vagy a karbantartás egyszerűsége.