Azok, akik egy napon szembesülnek azzal, hogy gyermekként örökbe fogadták őket, hatalmas törés keletkezik bennük. Megtudni, hogy a születésük után elhagyták őket, óriási űrt képez, tele lesznek kérdésekkel. Megkérdőjelezik az egész létezésüket, ezért természetes, hogy válaszokat várnak, még ha azok rendkívül fájdalmasak is.
Benjamin Tveidt 11 éves korában tudta meg, hogy szülei örökbe fogadták. Ő is, mint a legtöbben, ledöbbent és alig akarta elhinni a hallottakat, megsemmisülve érezte magát. Egész életében foglalkoztatta ez a rejtély, hogy miért hagyta őt édesanyja magára, egy kartondobozban. Később úgy döntött, hogy egy szakértő segítségével felkutatja a szüleit. Mint kiderült, édesapja, egy vietnámi veterán, aki csupán fél órányira lakott tőle, nem is tudott Benjamin létezéséről, mivel egy egyéjszakás kaland gyümölcse volt, az édesanyát pedig azóta sem látta.
Apa és fia rögtön megtalálták a közös hangot, a mai napig jó viszonyt ápolnak egymással. Sajnos, amikor az anya kilétére is fény derült, telefonon ő azonnal tagadta anyai mivoltát, és kérte Benjamint, hogy többet ne is keresse őt, menjen vissza ahhoz a családhoz, akik szeretik és felnevelték. Ebből tudta igazán, hogy valóban a biológiai anyja volt a vonal túlsó végén, aki nem akart vele kapcsolatot létesíteni. A történet így keserédessé vált számára.
Mi hajtja az örökbefogadottakat, hogy megtalálják biológiai szüleiket?
Legyen az kórház, tűzoltóság vagy egy kartondoboz, nem a helyszín, és a hogyan számít, hanem a miértre keresik a választ az elhagyott gyerekek. A miért sokkal nagyobb annál, minthogy miként történt a lemondás, mert a miértből kaphatják meg a választ a létezésükre. Mert a hír után ez az első, amit megkérdőjeleznek, a létezésüket, az életüket. Minden hazugság volt? Nem is szereti őket senki? Miért történt mindez? Hiába nőtt fel szerető szülőkkel, és lehet hálás az életéért, de a tudat, hogy a származása ismeretlen, kíváncsivá teszi őket. Az ember az ismeretlentől fél igazán, és amíg nem ismeri meg a teljes történetét, addig egy örök kérdőjelet cipel magával, ami csak még több kérdést szül az útja során…
Mit várhatnak a találkozástól?
Azok, akik már gyerekkoruk óta álmodnak a nagy találkozás pillanatáról, már rengeteg féle kimenetelű jelenetet lejátszottak a fejükben. Megható ölelkezések vagy megvető pillantások, nagy egymásra találások vagy dühös veszekedések. Megannyi elképzelt jelenet, és mégis, valahogy kiszámíthatatlanná válik minden, amikor már csak egy ajtó választja szét őket. Lehet, hogy a kötődést keresik, de az is lehet, hogy csak a haragot akarják rázúdítani azokra, akik elhagyták. Egyet azonban mindenképp várnak, ha másban nem is reménykednek, de a választ a miértre meg szeretnék kapni. Túl fiatalok voltak? Nem volt elég pénzük? Nem szerették? A válasz bármi lehet, de hallania kell annak, akit egykor elhagytak, mert csak úgy tud továbblépni, ha megoldódik élete nagy rejtélye.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
