Egyéb kategória

Gondoltad volna? Magyar sztárok, akik plasztikáztattak – II. rész

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a sztárok tökéletesen születtek. Úgy kezeljük őket, mintha egy másik faj egyedei lennének, ahol a genetika egyszerűen nem tud hibázni, és folyamatosan képes kitűnőt, kifogástalant alkotni. Pedig mind itthon, mind a nemzetközi mezőnyben sokan vannak, akik szépségüket nemcsak a természetnek, a plasztikai sebészeknek is köszönhetik. Cikkünk második részében olyan magyar hírességeket mutatunk, akikről nem biztos, hogy tudtad, de korábban kés alá feküdtek. Az első részt itt olvashatod el.

vous - 2020.01.23.
Gondoltad volna? Magyar sztárok, akik plasztikáztattak – II. rész

Mádai Vivien

A gyönyörű műsorvezető nem csinál titkot abból, hogy volt mellpasztikája. Kiskorában sokat csúfolták, ami rossz hatással volt önbizalmára, így arra a döntésre jutott, változtat az életén. Utólag úgy véli, jól tette, hogy lépett.

Objektum doboz

"Egy mellplasztikám volt. Nem csinálok belőle titkot, nem ördögtől való ez már. Az is azért volt, mert sokat csúfoltak tinikoromban. Nem lett ilyen óriási változás, én nem a végletek embere vagyok. Ha egy nőnek az önbizalmát ez segíti, akkor az égvilágon semmi probléma nincs ezzel. Szerintem ez egy tök jól működő dolog. Az én lelkemnek is jót tett" – mondta korábban a Blikknek.

Liptai Claudia

2009-ben a Playboyban szerepelt Claudia – akkor még talán nem is gondolta, milyen lavinát indítanak el azok a bizonyos fotók. Egy ország találgatta, vajon eredetiek-e a mellei. A válaszra pontosan 8 évet kellett várni…

Objektum doboz

2017-ben az Édeskettes című színpadi sütőshow-n árulta el: nem azok. Mint mondta, azért volt szüksége a műtétre, mert főiskola után nagyon sokat fogyott.

Hódi Pamela

Lehetett sejteni, de sokáig nem volt hivatalos az infó, hogy Berki Krisztián exének nem pontosan olyan minden porcikája, ahogyan azt a ”teremtőtől” kapta. 2018-ban a Mokkában törte meg a csendet.

Objektum doboz

Mellét és száját is megcsináltatta. Nem tartja ördögtől valónak a plasztikai műtéteket, lányának sem tiltaná meg, de bizonyos korlátokat azért szeretne szabni:

„Húszéves kora fölött tudunk erről beszélni. Ha odajönne hozzám, és azt mondaná, hogy figyelj, anya, én ezt szeretném magamon változtatni. És ha úgy gondolom, hogy húszéves kora után ez nem fog változni – mint mondjuk a mellnövekedés –, és ez őt nagyon frusztrálja, vagy egészségügyi okokból szüksége lenne rá, akkor azt mondanám, hogy beszéljük meg, válasszuk ki az orvost, és anya megy veled.”

Farkas Timi

A népszerű youtuber tavaly áprilisban beszélt kendőzetlenül őszintén mellkisebbítéséről. Ha lehet ilyet mondani, ő megszokott ”ló” túloldalán helyezkedett el. Túl nagyok voltak a mellei, melyek már fizikai problémákat is okoztak neki.

Objektum doboz

Timi a műtét után az RTL Klub Reggelijében elmondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy kés alá feküdt. Úgy érzi, kisebb mellekkel megfordult vele a világ, mintha mindent kicseréltek volna.

Objektum doboz

A fentebb említett példák jól mutatják, hogy a plasztikai sebészeti beavatkozás nem egyenlő azzal az ámokfutással, amiket egy-egy elborult világsztártól látunk. Van Donatella Versace és Pamela Anderson, és van az ízléses, természetes hatású beavatkozás, amitől gyakorlatilag senkinek sem kell tartania. Sőt, a túl nagy cicikre és a velük járó kellemetlenségekre is van megoldása az orvostudománynak.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.