Másfél évtizede találkoztak, két fiuk született, Vince és Vilmos. Ők mindig együtt, sokszor mégis külön, mert a munka hol Lacit, hol Anikót hívja a családtól messzire.
Laci tavaly Dominikán forgatott, az Exatlon Hungary-nak volt a házigazdája, idén nyáron a Tv2-őn adásba került Fuss, család, fuss című nagyszabású sport-realityjének műsorvezetése miatt volt kevesebbet a családjával. Sokszor futnak ők távol egymástól, (sportszerető családként sokszor együtt is), mégis egy pályán, együtt küzdenek. Inspirálóak ők nagyon.
Sokszor halljuk, olvassuk róluk és tőlük, hogy nehéz így, nehéz annak, aki marad és annak is, aki éppen távol…. de olyat sose hallottunk, hogy egy gondolat erejéig, egyetlen pillanatra is gátolták volna a másikat. Mintha a szárnya lenne egyik a másiknak. Engedik, emelik és megtartják egymást.
Mi kell ahhoz, hogy egy párkapcsolat ne csak életben maradjon, de igazi erővel tartson össze egy egész családot. Figyelem? Állandó jelenlét? A másik szeretetnyelvén perfekt ismerete?
Régóta keressük a választ erre, de csak részlegesen jó válaszaink vannak. Mert kell ez is, meg kell az is. Kellenek mély beszélgetések, és kell a felszínes fecsegés, amikor látszólag nem mondunk semmi fontosat a másiknak, de a hangunk körbefonja a másikét, beszűrődik a reggelekbe, miközben a másik borotválkozik, vagy a kávéját kortyolja, tereget. A hangunk meg lopakodik utána, nem halkul el, hűséges társa a másik válaszainak, akkor is, ha időről időre a kedves csak egy morranással reagál. DE az a morranás…. az a mi morranásunk, nekünk szól, a mi valóságunkban van jelen.
Ilyen kapcsolat is van, és könnyebb talán JÓL működtetni, ha a kézzelfoghatóan is jelen van mindig a másik, folyton elérhető, részese minden hétköznapi pillanatnak.
Aztán vannak olyan kapcsolatok is, amikor szinte megfoghatatlan az erő, ami a két ember közötti kötelékben feszül. Hiszen sokat vannak távol egymástól, és mégis, hiába futnak külön-külön más irányba hetekre, akár hónapokra is, olyan szerelem melegíti őket, ami kitart. Mintha a másik HIÁNYA (is) teremtené újra és újra a gyönyörű érzéseket. Nem a köznapi módon, amikor gúnyt űz a köznyelv a távolságra kényszerített kapcsolatokból, mert ugye a hosszú házasság titka a külön élet…
Laciéknál más a titok. Másféle alkímia működik, más erők rezegnek.
Az összetartozás kétségbevonhatatlan ténye, az alkalmazkodás gyengédsége, az elengedés könnyedsége, a kölcsönös bizalom bizsergése. És még valami, ami megfejthetetlen, amit csak ők tudnak, éreznek és alkalmaznak, amit szavakkal talán megfogalmazni se lehet.
De talán pont ez az igazi szerelem.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
