Az ország legismertebb arcait öltözteti, és szinte az összes nagy tévés produkcióban dolgozott már. A legtöbbször a háttérben tevékenykedik, de az RTL Klub Randi Taxi című műsorában a képernyőn is jelen van. A tévés piac legfoglalkoztatottabb stylistjával, Holdampf Lindával beszélgettünk – nem csak öltözködésről.
Öltöztette már Ördög Nórát, Liptai Claudiát, Till Attilát, Majkát, Ábel Anitát, Kiss Ramónát, Sebestyén Balázst és Fluor Tomit is. Dolgozott már az X-Faktorban, a Rising Starban, A Nagy Duettben, a Sztárban sztárban, Az Ének Iskolájában, az Összezárva Friderikusszalban, a Gyertek Át Szombat Estében, és az 50 Milliós Játszmában is.
Bevallom, amikor leültünk beszélgetni, önkéntelenül végigfutott az agyamon, hogy vajon rendben van-e a szettem. Aztán amilyen hirtelen eszembe jutott ez a kérdés, olyan hamar el is felejtettem, ugyanis ha stílusról van szó, egyszerűen nem tudok hibázni Linda érezhetően nem az alapján ítél meg másokat, hogy hogy vannak felöltözve – és ez már azon is látszik, ahogy az ember szemébe néz.
Bár hivatása szerint mások megjelenésével foglalkozik, számára nem a külsőségeknél kezdődik és ér véget az élet.
Te is annak a stylistgenerációnak vagy a tagja, aki még nem tanulhatta a szakmát az iskolában, mivel sokáig nem is tudtunk róla, hogy létezik ez a foglalkozás. Hogy lett belőled mégis stylist?
Ez való igaz, bár én abban hiszek, hogy ez a szakma nem papír kérdése: kell hozzá stílusérzék, lelkierő és fizikai állóképesség – és ezek egyike sem tanítható.
Tanulni természetesen – mint minden szakmát – ezt is kell, de a legtöbb tudást gyakorlatban szedi össze az ember, és ez az én esetemben is így történt.
Eredetileg színésznő szerettem volna lenni, és ezt nagyon komolyan gondoltam: ötször felvételiztem a Színművészetire. Olyannyira abban a világban képzeltem el a jövőmet, hogy az öt sikertelen próbálkozás után már rendező szakra és televíziós műsorkészítő szakra is beadtam a jelentkezésemet, csak hogy a dolog közelében lehessek…
Szerencsére volt bennem annyi, hogy egy ponton beismerjem: hiába képzeltem el magamnak egy bizonyos életet, bebizonyosodott, hogy az nem az én utam.
Végül mégicsak ebben a világban kötöttem ki, dolgoztam Máté Gábor és Kovalik Balázs rendezőasszisztenseként, aztán jött a tévés világ, ahol először a BRAVO TV egyik műsorvezetője voltam.
Az ottani főszerkesztő, Fazekas Kira időközben egy heti női magazin főszerkesztője lett, és egyszer megkérdezte, hogy nem készítenék-e egy divatanyagot a lapba. Azt mondta, szerinte érdemes lenne kipróbálnom magam, mert jó a stílusérzékem. Persze addigra már voltam stylist asszisztens itt-ott, de eleinte azért hezitáltam…
Kira azt mondta, a legrosszabb, ami történhet, hogy maximum nem sikerül jól. Utólag azt gondolom, az ő bizalma adta meg nekem a kezdő lökést ehhez a szakmához.
A színészet és a styling alapjaiban tér el egymástól: előbbinél te lettél volna a középpontban, utóbbinál azokra összpontosul a figyelem, akiket öltöztetsz. Van számodra kapcsolódási pont a két szakma között?
Hogyne! Azt gondolom, hogy a jelenemben nagyon is sokat hasznosítok abból a tudásból, amit a színitanodás éveimnek köszönhetek. Egy készség ugyanis mindkét szakmában kulcsfontosságú: az empátia.
A színész a szerepet kell, hogy megértse – a stylist az embert, akit öltöztet.
Nagyon érzékenyen kell figyelnem azokra, akikkel összehoz a sors, minden rezdülésüket észre kell vennem és meg kell értenem őket ahhoz, hogy önazonosak maradjanak abban, amit rájuk adok.
Ez nemcsak egy vizuális kérdés, hanem sokkal több annál.
A férjed sikeres kreatív producer (Losonczi László – a szerk.), több produkcióban dolgoztatok már együtt. Ha egy nő sikeres, a külvilág előszeretettel tagadja az elért sikereit arra hivatkozva, hogy azt csak a pasijának köszönheti. Te tapasztaltál hasonlót?
Sajnos igen. Nagyon sok embertől kaptam és kapom ezt…
De ha őszinte akarok lenni, nekem ez sosem fájt. Valószínűleg azért, mert tiszta a lelkiismeretem, és tudom, hogy egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor a férjem személyének köszönhettem volna a megbízásaimat. Akik megkerestek és megkeresnek, a szakmai tudásom és a hozzáállásom alapján döntenek mellettem. Hogy mások fejében a sikerrel kapcsolatban milyen feltevések vannak, az nem is biztos, hogy rólam szól…
Szerencsés vagy szerencsétlen helyzet a munkában és a magánéletben is együtt lenni?
Erre a kérdésre nincsen jó vagy rossz válasz. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha másképp alakul. Sajnos jelen pillanatban külön élünk, de hála az égnek a legnagyobb szeretetben.
Mi nagyon szépen táncoltunk együtt a munkában, de magánemberként nem volt túl sok minőségi időnk együtt, pedig ez vitte volna előre a kapcsolatunkat. Utólag jöttünk rá, hogy nemcsak a show-műsorokon kellett volna együtt dolgoznunk, hanem a kapcsolatunkon is.
Amikor az ember élete máshogy alakul, mint ahogy azt eltervezte, akkor kénytelen önvizsgálatot tartani, és ilyenkor sok hibára vagy téves döntésre fény derül. Azt hiszem, én talán egy kicsit belecsavarodtam a munkába.
Sokszor nemet kellett volna mondanom bizonyos lehetőségekre, mert minden – de tényleg minden – energiámat a munkába öltem. Féltem nemet mondani, mert tartottam tőle, hogy akkor más jövőbeli lehetőségekkel már nem engem fognak megkínálni.
Korábban azt hittem, ha nemet mondok egy lehetőségre, akkor azzal rosszat teszek az életemnek – most már másként gondolom: ha nemet mondok, az csak annyit jelent, hogy az életem egy másik területének is szentelek figyelmet. Teret adok valami újnak, másnak.
Most, hogy erre rájöttem, változtatni fogok ezen.
Az ország legismertebb díváit és hétköznapi nőket is öltöztetsz. Hogy látod, mi a közös bennünk, nőkben?
Az esendőség. Vegyük például Ördög Nórát: attól még, hogy Nóra főműsoridőben kiáll a színpadra és egy ország csodálja két órán keresztül, nem lesz problémamentes az élete.
Gondolj csak arra, milyen nehézségeken ment keresztül, amíg az első gyereke megfogant. Mindenkinek vannak problémái, aggodalmai, kételyei. Mindenki elbizonytalanodik néha, és mindenkinek szüksége van egy kis lökésre tőlem. A legnagyobb sztároknak és az átlagembereknek egyaránt.
Természetesen mozogsz az ország legnagyobb sztárjai között, volt olyan, aki azért még téged is izgalomba hozott?
Igazából én a kezdetektől fogva természetesen mozogtam közöttük. Kíváncsi vagyok rájuk, és meg akarom őket ismerni – azon az imidzsen túl, amit láttatni engednek magukból.
A sztárok is járnak vécére, ők is fogyókúráznak, az ő szívük is tört már össze, az ő életükben is vannak születések és ők is temetnek el embereket. Ugyanolyan az életünk. Az ember ember: a személyiség a fontos, nem pedig az, hogy ezt a személyiséget hányan ismerik.
Ennek ellenére egy ember azért még engem is izgatottá tett: Friderikusz Sándor.
Süttői vagyok, és régen minden második csütörtökön a tévé előtt ülve néztük a Szomszédokat és az azután következő Friderikusz Show-t a családommal. Az a Friderikusz Sándor, akit én a tévében csodáltam, számomra egy elérhetetlen valaki volt – ezért amikor úgy hozta az élet, hogy vele dolgozhattam, szinte el sem hittem…
Bevallom, a találkozásunk pillanatában már nem is csak érte rajongtam annyira, hanem a saját életemért, illetve azért, hogy ez megtörténik. Sándor egy fontos mérföldkő az életemben.
Van olyan híresség, akit régi vágyad öltöztetni, de még nem került rá sor?
Igazából én nem nagy nevekre vágyom, hanem nagy találkozásokra.
Bárkivel szívesen dolgozom együtt, ha az illető és köztem megvan az az adok-kapok viszony, ami minden emberi kapcsolatot meghatároz.
Liptai Claudiát például rengetegszer öltöztettem, és minden alkalommal tanultam tőle valamit a nőiesség megéléséről. De civilektől is rengeteget kapok!
Nemrég például a Randi Taxi szerkesztői beválogattak egy süttői nőt a műsorba, és lelkesen újságolták nekem, hogy lesz majd egy vendégem, akit lehet, hogy ismerek. Amikor elkezdték mesélni, hogy mit lehet tudni a hölgyről, kiderült, hogy arról a cukrászról van szó, akitől én gyerekkoromban a fagyikat és a krémeseket kaptam. Régen ő okozott nekem örömet – most pedig én okozhattam neki örömet azzal, hogy segítek neki. Szuper érzés volt ezt megélni!
Ilyen, amikor egy puzzle utolsó darabja is a helyére kerül, és egy történet kerekké válik.
Én ilyen helyzetekre vágyom, nem konkrét nevekre.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
