Egyéb kategória

Ennek a három csillagjegynek FIXA IDEÁJA, hogy meg tudja változtatni párját

Mindenki a maga ütemében és tapasztalatai nyomán fejlődik. Abba beleavatkozni, türelmetlenül sürgetni a másikat, esetleg ítélkezni és lehúzni a másikat nem csak otromba de káros is. Mégis próbálkozunk. Mindannyian. Ez a három csillagjegy kicsit jobban.

vous - 2019.10.09.
Ennek a három csillagjegynek FIXA IDEÁJA, hogy meg tudja változtatni párját

Vízöntő

Bár érettebb kicsit, mint a többi csillagjegy, párkapcsolatban mégis néha előjön belőle a zord tanító, aki jobban tudja, milyennek kellene lenni a másiknak, mint az saját maga. Ráadásul nem igazán ért a szép szóból: sokszor szemtől szembe meg kell mondani neki, hol húzódnak határaink.

Kos

Türelmetlen minden téren, ez nem vitás, de a párkapcsolatban jön elő igazi lénye. Toporzékol, nem érti, miért a lassúság, miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy ő szeretné. Viszont ellentétban a Vízöntővel első szóra megáll és elrestelli magát.

Oroszlán

A nagy megmondó! Az összes csillagjegy közül a legokosabbnak hiszi magát, és úgy is viselkedik. Óriási türelem és szeretet kell az Oroszlánokhoz, de megéri…. ha ugyanis megtaláljuk és elfogadtatjuk vele határainkat, nemes lelkű, bátor védelmező áll majd mellettünk.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.