Számomra az évfordulót, az ÚJÉV kezdetét évtizedeken keresztül szeptember eleje jelentette. Az iskolakezdés napja, ami vadonatúj lehetőségeivel és kihívásaival bűvölt el.
Jó volna azt írni, hogy gyerekként azért, mert szerettem volna az előző évnél jobban teljesíteni, de ez nem lenne igaz: az emberi viselkedés és kapcsolatok jobban érdekeltek már akkor is.
Igazából a kíváncsiság volt bennem erős, de nagyon, hogy lássam hogyan változtak a többiek, mi történt velük a nyári hónapok alatt. Az én változásaim nem voltak szembeszökőek, rendszerint nem nyaraltam sehol, még a bőröm se barnult le, kevés IGAZI történésem volt, de annál több belső megélésem, ami gazdagított és érettebbé tett, mint a kortársakat.
Egy kicsit más volt a látásmódom gyerekként (is), mint a többieknek, és ez azóta is megmaradt, nagyjából ebből élek: tudom úgy látni a körülöttem zajló életet, mintha egy nagyító lenne a szívemben, az emberi gesztusokat figyelem, egy -egy mondatra kapom fel a fejem, egy simogatásra vagy hessentésre, egy bolondos ruhadarabra, de még arra is, ha valaki megbotlik az utcán.
A szeptemberi iskolakezdés számomra azt jelentette, hogy bőséges élményforráshoz kerülök újra közel. Társakhoz, akiknek IGAZI családjuk van, igazi ÉLETÜK, számomra izgalmas és óhajtott emberi kapcsolataik, például anyjuk meg apjuk, nagyszüleik, nagynénik, nagybácsik, unokatesók.
Szeptembertől tobzódhattam mások szépséges élményeiben
Figyeltem, raktároztam, osztályoztam, következtetéseket vontam le – tanulmányoztam eltérő családi modelleket, bár akkor ennek nem voltam tudatában – azért sokat segített a saját családom felépítésében.Később abban, ahogy én viszonyultam a gyerekeim iskolai akadályfutásához, ahol az érdemjegyekkel minősített teljesítményük számomra nem volt mérce valódi értéküket illetően. Persze saját értékrendszeremtől függetlenül azért segítenem kellett abban, hogy tudjanak legalább annyira illeszkedni a keretekbe, hogy ne legyenek sikertelenek.Szóval nem vonogattam a vállam, ha gyengébben sikerült valami, vagy ha kudarc érte őket, de nem is büntettem őket, nem voltak megvonások, fenyegetés vagy irgalmatlan, éjjelekbe nyúló gyakorlás, hogy jobb legyen.
Az alap fejlesztése és a mindenen át való elfogadás, valamint az érzelmi támogatás mindig fontosabb volt, mint az aktuális feladat megoldása – az ugyanis több területen is fejlődést eredményezett, míg az aktuális elváráshoz való igazodás legfeljebb egy-egy jobb jegyet.
De a gyerekek többségének tudom, az iskolakezdés nem egyszerű történés, sok gyereknek a szeptember a kőkemény harc kezdetét jelenti. Iskolai követelményeknek szeretnének megfelelni, meg szülői elvárásoknak. Verseny van és a gyerekek most állnak fel a rajtkőhöz, van aki először, van aki már rutinnal. És én csak remélni tudom, az osztás szorzás, képletek, definíciók és kötelező versmagolás, különórák mellett marad erejük figyelni egymásra, a valódi történésekre és belső lelki munkára is.
