Egyéb kategória

Még ma ültess el egy rózsát!

Szerintünk a legtöbb, a kertészkedés irányába kacsingató ember májusban, júniusban kezd el igazán vágyakozni a saját nevelésű virágok után.

vous - 2019.06.03.
Még ma ültess el egy rózsát!

Ilyenkor kezdünk el igazán irigykedni a szomszéd kertjére, ami mindig zöldebb. A szomszéd rózsáira, amelyek pompája csábítóbb, mint valaha.

rózsa

rózsa
Forrás:
Pixabay

De túl az irigységen sokszor tart vissza minket a gondolat, hogy ebben az évben is lekéstük a virágok ültetését. Majd jövőre. Majd talán….

Pedig egy csöppnyi erkélyen is nevelhetünk rózsákat. Még futórózsát is. És akár már ma megvehetjük azokat a rózsatöveket, amelyek aztán évekig, akár évtizedekig gyönyörködtethet majd minket.

A rózsák telepítési időszaka ugyanis február és november között bármikor megtörténhet, egyedül a fagyos hónapokban nem jó ötlet ezzel próbálkozni, a rózsák ugyanis érzékenyek a fagyra.

Mire figyeljünk?

  • Ha olyan rózsát ültetünk, amit nem tudunk az erkélyről bemenekíteni valami fagyvédett (de nem meleg) zugba, akkor fagytűrő, a telet szabadban is átvészelő fajtát válasszunk.
  • Ha lakáson belül teleltetünk át rózsát, akkor a téli álomra tökéletes egy garázs, de akár az éléskamra egy sarka is. A lényeg, hogy olyan hely legyen, ahol fény és meleg híján márciusig bóbiskolhat a rózsa kedvére. És ebben az esetben bármilyen cserépben, dézsában nevelhető rózsát választhatunk.
  • Az ültetés első évében különösen vízigényes a rózsa. Öntözni kell.
  • A rózsák szeretik az extra kényeztetést, ne sajnáljuk tőlük a tápoldatot. De ha olyan szerencsénk van, hogy könnyűszerrel tudunk istállótrágyát szerezni, akkor azért különösen hálásak a rózsatövek.
  • Ha MOST veszünk, ültetünk rózsát, előre nevelt, erős gyökérzettel rendelkező tövet vegyünk, sőt a KONTÉNERES rózsa a legjobb választás, ahol a saját földgömböcskéjével együtt helyezzük az ültető gödörbe, vagy egy óriási dézsába, cserépbe.
  • A rózsa ültetése során nagyon fontos a beöntözés. Sok nedvességre van szüksége a rózsának, hogy az ültetéssel járó traumát jól viselje.

Nem kell félni a rózsatövek árától sem, a konténeres rózsákat akár 2000- 2500 FT-tól már lehet vásárolni. Az ára a fajtától és a mérettől függ.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek