Egyéb kategória

Jelek, hogy megtaláltátok a lelki társatokat

Idő, távolság, múlt nem számít többé. Ha megtaláltuk a lelki társunkat, átléphetünk vele egy másik dimenzióba.

vous - 2018.12.19.
Jelek, hogy megtaláltátok a lelki társatokat

Már sosem leszünk azok, akik voltunk

A lelki társunk feltehetően a legfontosabb személy, akivel életünk során találkozunk, s egy ilyen erős találkozás mély nyomokat hagy bennünk: ezek után már sosem lehetünk azok, akik előtte voltunk. Ilyenkor általában megváltozik a személyiségünk, akárhány évesek is vagyunk, feltehetően pozitív irányba: egyszerűen attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk, jobb emberek leszünk. Hiába hittük, hogy senkiért és semmi hatására nem változunk már, a lelki társunk képes mindenre.

A kapcsolatok természete

Nemcsak fizikai és szellemi kapcsolat fűz össze vele, hanem lelki is: néha szinte már fáj az is, ha jelen van, és az is, ha nincs. Amikor gyerekként vagy fiatalkorunkban a tökéletesről ábrándoztunk, neki a közelébe se jutottunk. Természetesen a szex kitűnő vele, mivel nemcsak törődünk egymással, de szavak nélkül is megértjük a másikat. Ám mégsem a szex a legjobb az egészben, hanem az összetartozás élménye, hogy többé már nem vagyunk egyedül a világban.

Olvassátok el a cikk folytatását!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.