Az egyik legklasszabb dolog, ha a szerelmetek egyben a barátotok és a lelki társatok is egyben. Olyankor valahogy minden jobban, gördülékenyebben megy, kisimulnak a dolgok és egyszerűbbé, könnyebbé válnak. Ilyen lehet a szex is, ha két olyan ember között történik meg, akik valódi összhangban vannak, akik képesek eggyé válni a testiségben. Nézzétek, így változik meg a szex, ha a lelki társatokkal bújtok ágyba.
Sokkal nagyobb bizalom
Hiszen már eleve nagyobb bizalommal vagytok egymás iránt, így az ágyban is megbízhattok egymásban. Ez pedig segíthet levetkőzni a gátlásaitokat, ami egyben új élményeket is nyújthat, hiszen olyan utakat járhattok be együtt, amikről talán álmodni sem mertetek.
Megnyugtatóbbak az együttlétek
Egy feszült, fárasztó, idegeskedéssel teli nap után a legjobb dolog lehet olyasvalaki karjában megpihenni, akit szeretünk, és aki viszont szeret. A lelki társatokkal ölelkezni pedig különösen megnyugtató, ellazító lehet – a szenvedélyesség és az együttlét egy másfajta oldalát ismerhetitek meg ezáltal.
Könnyebben eljuthattok a csúcsra
Mivel nyugodtabbak, lazábbak lehettek a lelki társatokkal szex közben, úgy az orgazmust is könnyebben érhetitek el, nem beszélve annak minőségéről. Merthogy az is megváltozhat, sokkal mélyebb és átütőbb lehet, mint ha olyasvalakivel bújtok ágyba, akivel nem vagytok (ennyire) egy hullámhosszon.
Eggyé válhattok a testiségben
Valami olyan éteri, másvilági, spirituális élményben lehet részetek szeretkezés közben, amit talán megfogalmazni sem lehet, vagy csak nagyon nehezen. Egy új dimenzió nyílhat ki előttetek, amit csak azzal élhettek meg, aki valóban a társatok – testben és lélekben.