Egyéb kategória

Hibák, amiket alvás közben vétünk a bőrünk ellen

Amikor a bőrünk egészségéről és szépségéről van szó, legtöbbször a tisztálkodásra gondolunk. Ha csak ennyi lenne, akkor reggelente mindannyian tökéletes arcbőrrel ébrednénk (amennyiben gyönyörű tiszta arccal feküdtünk le aludni). Csakhogy nem csak a tisztálkodástól függ az arcbőr szépsége.

vous - 2018.12.05.
Hibák, amiket alvás közben vétünk a bőrünk ellen

Már maga az alvás sokat jelent az arcbőrünk szépségét illetően, de persze itt is rengeteg hibát lehet elkövetni, amikre ha nem ügyelünk, könnyen úgy járhatunk, hogy nem értjük, mi lehetett a baj, hiszen megtisztított arcbőrrel nyolc órát aludtunk szépen, nyugodtan. Nos, íme néhány ok, amiért mégsem üde arcbőrrel ébredünk!

Az egyik, hogy például már régen mostunk ágyneműt. Nem kell minden héten, persze, de annál gyakrabban, mint ahogy azt gondolnánk, mert az ágynemű is koszolódik, a párna pedig közvetlenül érintkezik az arcbőrünkkel. A másik hiba a szobában lévő hőmérséklet lehet. Sem a túl meleg, sem a túl hideg nem tesz jót, próbáljunk estére körülbelül 18-20 fokot biztosítani az alvásunkhoz.

Olvassátok el a cikk befejezését is ITT!

Forrás:
Unsplash
600

Alvás témában nézzétek meg ezt a cikkünket is:

Na ne! Ez az 5 legnagyobb tévhit az alvásról

Aludni mindenki szeret, éppen ezért elég megdöbbentő, hogy nem váltunk még benne igazán profivá (tisztelet a kivételnek!). Még mindig ott tartunk, hogy rengeteg tévhit kering a pihentető, jótékony alvásról, és a ma helyesnek hitt hipotéziseket is sorra döntik meg a kutatók. Ezek a legnagyobb tévhitek jelenleg a szundiról!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.