„Milyen enyhe őszünk van! Remélem, hétvégén is sütni fog a Nap!”, „Mik a terveitek karácsonyra? Pulykát esztek? Halászlevet? Aha, mi is!”, „Csinos a cipőd! Hol vetted? Én is hasonlót keresek…” Ezek csupa olyan felszínes beszélgetések, amik különösebben nem is érdekesek, nem gondolkodtatnak el minket, nem is tesznek boldoggá, mégis, a legtöbb diskurzusunk ilyenekből áll.
2010-ben végeztek egy felmérést, amin az emberek 90%-a vallotta be, hogy beszélgetett az időjárásról az elmúlt hat órában. 38%-uk az elmúlt egy órában folytatott eszmecserét erről az érdekfeszítő témáról! A teljes képhez hozzátartozik, hogy britekről van szó, akiknél köztudomású, hogy az időjárás kedvelt téma, mégis, ez elég beszédes adat bájcsevegéseink mennyiségéről. Egy ellenpélda: mikor volt a legutóbbi beszélgetésünk, aminek során azt éreztük, bárcsak több időnk lenne erről beszélgetni?
Mi áll a háttérben?
De ha ennyire untat minket a bájcsevegés, akkor miért képezi ennyire szerves részét életünknek? Miért nem beszélgetünk olyan témákról, amik valóban foglalkoztatnak minket? Az ok egyszerű: a felszínes csevegés arra szolgál, hogy elkerüljük a társadalmi kockázatvállalást. Ha a munkahelyi ebéd közben, a buszon összefutva, de akár egy baráti vacsora során olyan témákat kezdenénk el feszegetni, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel, vagy mire emlékeznénk vissza boldogan majd a halálos ágyunkon könnyen lehet, hogy visszautasításba futnánk, darázsfészekbe nyúlnánk. Úgy gondoljuk, jobb a békesség, pedig ki tudja, milyen értékekkel gyarapodna életünk, ha meghallgathatnánk az unalmasnak tűnő kollégánk legkönnyfakasztóbb élményét!
Olvassátok el a cikk folytatását is!
