Egyéb kategória

Így teremtsetek magatoknak egy kis szabadidőt szülőként

Amíg egyedül, vagy párkapcsolatban, házasságban éltek, saját magatok osztjátok be az időtöket. Ha hétvégén edzeni mennétek, vagy barátnőkkel találkoznátok, csak fogjátok magatokat, és elmentek. Amikor azonban megérkezik az első baba, minden megváltozik. Van egy olyan probléma, ami a legtöbb szülő esetében előtérbe kerül: szülőként is szeretnétek néha egy kis időt magatokra szánni.

vous - 2018.10.24.
Így teremtsetek magatoknak egy kis szabadidőt szülőként

Mindkettőtöknek szüksége van néha egy kis feltöltődésre, hogy aztán teljes mértékben el tudjátok látni a szülői feladatokat. Mivel a viták csak rontanak a helyzeten, próbáljátok ki a Mind Bodygreen által javasolt alábbi megoldásokat:

  • Hívjatok át egy bébiszittert, vagy családtagot, nagyszülőt, hogy egy kis időre vigyázzon a kicsire, amíg egy kicsit magatokkal is törődtök és feltöltődtök.
  • Ma már több helyen van kisgyerekmegőrző szolgáltatás, például edzőtermekben, wellness központokban.
  • A babával közösen is kimozdulhattok, menjetek el például egy nagy sétára, így nem kell várnotok arra, hogy a mozgás iránti szükségleteteket kielégítsétek.
  • Ha a szomszédságban, baráti körben is vannak kisgyerekes szülők, néha megbeszélhetitek, hogy mikor, ki vigyázzon egy kicsit a másik gyerekére is.

Elengedhetetlen, hogy kezeljétek azokat a negatív érzéseket, haragot, amit akkor éreztek, amikor úgy gondoljátok, hogy a párotoknak több ideje jutott magára, mint nektek. Próbáljátok meg akkor megbeszélni a problémáitokat, amikor már egy kicsit lenyugodtatok. Ezek az akadályok néha elviselhetetlenek, de minden problémára akad megoldás, ha a jóakarat és a szeretet nyelvén át közelítetek egymáshoz.

Forrás:
unsplash.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?