Egyéb kategória

Natúrkozmetikumokra váltanátok? Ezeket cseréljétek le először!

Amikor néhány éve úgy döntöttem, hogy lecserélem a korábban megszokott kozmetikumaimat natúr összetevőket tartalmazó termékekre, úgy éreztem nincs könnyű dolgom. Nem tudtam ugyanis, mivel kezdjem a szelektálást, mert nem vagyok híve a pazarlásnak, ezért nem szerettem volna egyszerre a kukába hajítani mindent – írja blogján Kertész Kriszta. Ha ti is így éreztek, ez a poszt nektek szól.

vous - 2018.08.29.
Natúrkozmetikumokra váltanátok? Ezeket cseréljétek le először!

Arra gondoltam, hogy érdemes inkább lépésről-lépésre haladva bevezetni az új dolgokat, ami nemcsak a pénztárcámnak, de a lelkemnek is jót tett.

Hiába van meg bennem ugyanis a nagy elhatározás a változtatásra, ha mindent egyszerre szeretnék, akkor inkább szorongást vált ki belőlem az egész. A fokozatosságban hiszek, ezért havonta egy új natúr terméket vezettem be a szépségápolási rutinomba.

Mivel nagyon érzékeny és problémás az arcbőröm, nem az arcápolási termékeket cseréltem le először, mert ez a terület a mai napig nehezen tűri a "kísérletezést", és az újdonságokat.

Az első három hónapban végül négy termékcsoportot váltottam natúrra, ezeket veszem most sorra és mesélek róluk kicsit bővebben.

Forrás:
depositphotos

Testápoló

Nagyon száraz a bőröm, ezért viszonylag sok testápolót használok. Mivel ezekkel a termékekkel a testem egész felületét bekenem, nagyon fontos, hogy a lehető legjobb összetevőket tartalmazzák. Nem kell feltétlenül drága natúr kencékre gondolni, hiszen testápolásra tökéletesen megfelel a tiszta, hidegen sajtolt, organikus kókuszolaj vagy a shea vaj.

Rengeteg jobbnál jobb natúr alternatívái léteznek a testápoló krémeknek, amelyek szintén tartalmazhatják a tiszta növényi olajokat, de lényegesen kisebb százalékban, mint ha eleve ezeket kened magadra. Ha fürdés után a még nedves bőrödbe masszírozod be, nem fog ragadni és csúszni, hanem azonnal beszívódik.

Ha a testápolódat lecseréled tiszta olajokra, drámaian lecsökkentheted a szintetikus összetevők mennyiségét, amelyek korábban a tested legnagyobb felületét érték.

A rúzsról, szájfényről, parfümről, dezodorról ide kattintva olvashattok >>>

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.