Egyéb kategória

Soha nem érkezik ok nélkül: ezek is állhatnak a fejfájás hátterében

Mindenkinek másért fáj a feje. Legtöbben már csak legyintünk rá, s bekapjuk a megszokott, jól bevált gyógyszert, ami nagyon ügyesen elfedi a fájdalmat, de meg nem oldja a valódi problémát.

vous - 2018.07.31.
Soha nem érkezik ok nélkül: ezek is állhatnak a fejfájás hátterében

Edit immár évek óta küzd fejfájással, van, hogy csak hetente egyszer jön elő, de olyan is, hogy naponta két gyógyszer sem elég. Állítása szerint mindenre érzékeny: hideg-meleg frontra, a szélre, a kánikulára, a hirtelen lehűlésre vagy gyors felmelegedére. Emellett egy csepp alkoholt sem ihat, mert nagyon gyorsan a fejébe száll, de nem úgy, mint másoknak, nem olyan kellemesen, hanem egyből elkezd fájni a feje: „De a másnapok a legrosszabbak, ám nem a szó klasszikus értelmében, hiszen nem vagyok beteg, csak a fejem fáj, de nagyon. Éppen ezért nem is iszom, hiszen van még rengeteg minden, amitől szenvedhetek.”

De mégis mitől?

A fejfájás az egyik legkellemetlenebb állapot, ennél rosszabb már csak a fogfájás lehet, szinte mindenben zavarja az embert, se gondolkodni, sem dolgozni, de még csak kikapcsolódni, olvasni sem tud tőle. Sok minden állhat a hátterében, olyan dolgok is, melyekről fogalmunk sincs. Persze nem kell egyből kétségbeesnünk, ezek nem minden esetben veszélyesek, lehet, hogy csak egy apró szokás, melyet el kell hagynunk, s egyből csökken kellemetlen óráink száma.

Étkezés

Gyakran a nem megfelelő étkezés áll a háttérben, főleg, ha rendszertelen időközönként eszünk. Ilyenkor ha nem is érezzük éppen az éhséget, mert mondjuk nagyon el vagyunk foglalva, vagy sok kávét ittunk, mégis éhezünk, s radikálisan lecsökkenhet a szervezetünk vércukorszintje, erre pedig fejfájással válaszol a test. De léteznek olyan ételek is, melyek arról híresek, hogy az arra érzékenyeknél fejfájást váltanak ki: egyes sajtok (különösen az érleltek), csokoládé, citrusfélék és a tartósított húsok.

Víz-víz-víz

De ami még gyakoribb, hogy nem iszunk elég folyadékot napközben, és estére megfájdul a fejünk a dehidratáltság miatt.

Alvás

Ha reggel fejfájással ébredünk, akkor az nemcsak a túl kevés, de a túl sok alvás következtében is lehet. Igyekezzünk mindennap, még hétvégén is tartani a 7-8 órát, s 9 fölé semmiképp se menjünk, mert egyáltalán nem egészséges.

Olvassátok tovább a cikket.

Forrás:
Unsplash

 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.