Könczöl Zsófi, a Szívemben született Afrika című blog szerzője háromszor járt Ugandában. A helyi asszonyoktól eltanult néhány receptet is, és most egy olyan finomságot hozott, amelyet itthon is elkészíthetünk, hazai alapanyagokból.

Amikor márciusban Ugandában voltam, kértem a nőket Manafwaban, hogy tanítsák meg nekem néhány tradicionális ugandai étel elkészítését. Több mindent is megtanultam, azonban szelektálni kellett aszerint, hogy melyek azok, amihez itthon is megtalálom majd a hozzávalókat.
Már több, mint egy éve járok a Lakitelki Népfőiskola Afrika Kollégiumába, amely keretében 2-3 havonta összegyűlünk egy hosszú hétvégére és mindenféle érdekes Afrika témájú előadásokat hallgatunk. A csoport tagjai mára már a barátaim is, nagyon jó kis csapat jött össze. A legutóbbi alkalom hétvégén volt, én pedig úgy gondoltam meglepem a csipet-csapatot egy kis eredeti ugandai recept alapján készített mandazival.
Nektek pedig most megmutatom, hogyan is készül.
A hozzávalók (egy jó nagy adaghoz):
A tejet van lehetőség vízzel helyettesíteni, a vajat pedig olajjal. A tojás pedig elhagyható. Mindenféle formában kipróbáltam az elkészítését Manafwaban és mindenhogyan finom, de ez a legpuhább, legízletesebb változat!