Egyéb kategória

Ezeket a gyakorlatokat végezzétek el, ha nehezen alszotok el éjszaka

A pihentető alvás az egészség egyik fő alkotóeleme, enélkül hiába eszünk jól és mozgunk rendszeresen, a mentális és fizikai formánk sem lesz az igazi. De mit tehetünk akkor, ha egészen egyszerűen nem tudunk aludni, és nehezen jön álom a szemünkre éjszaka? Szakértők szerint mozgással segíthetünk a problémán – például ezekkel a gyakorlatokkal.

vous - 2018.06.17.
Ezeket a gyakorlatokat végezzétek el, ha nehezen alszotok el éjszaka

Bármilyen meglepő, a megoldás ezúttal is az a sokat emlegetett edzésmódszer, amit mostanában minden edző és orvos ajánl: a magas intenzitású intervalledzés, azaz a HIIT. De nem mindegy, mikor és hogyan végezzük – ebbe beleszól a szervezetünk természetes ritmusa is.

Szakértők szerint ha fáradtak és kimerültek vagyunk, mindig inkább az alvást válasszuk az edzés helyett – persze ez nem lehet mindig kifogás, és nem foghatjuk a kialvatlanságra a lustaságunkat, de ha tényleg úgy érezzük, teljesen kimerültünk, ne erőltessük az edzést. Az alvás mindig fontosabb, mint a mozgás, mert

alvás nélkül az agyunk nem tud pihenni, az izmaink nem tudnak visszaépülni, és a mentális egészségünk is megsínyli az alváshiányt.

Ha azonban napközben, esetleg reggel beiktatunk egy HIIT edzést, az rengeteget segíthet a testünkön – ez az edzésforma ugyanis a mozgás után energiát ad, de kifárasztja annyira a szervezetet, hogy este könnyebben el tudjunk aludni. Éppen ezért fontos, hogy ne este végezzünk HIIT edzést, hiszen a várt eredmény el fog maradni: ahelyett, hogy elfáradnánk, inkább felpörgünk tőle, és még nehezebben tudunk majd elaludni. 

Olvassátok el a folytatást a Ridikülön!

lány alvás

Forrás:
unsplash.com
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.