Egyéb kategória

Szívemben született Afrika: 3 érdekesség Ugandáról

Könczöl Zsófi az ugandai orvosmisszió egyik koordinátoraként jutott ki Afrikába, ahol különleges tapasztalatokat szerzett, amelyeket a Szívemben született Afrika blogján tesz közzé. Most arról mesél, mi volt az a 3 dolog, amit Ugandában tanult meg, ahova hamarosan visszatér.

vous - 2018.06.17.
Szívemben született Afrika: 3 érdekesség Ugandáról

A nyelv

Uganda korábban brit gyarmat volt, ezért a szuahéli mellett az angol az ország másik hivatalos nyelve. A fővárosban és a nagyobb városokban a többség beszéli is ezt, azonban a vidéki részeken, ahol mi is voltunk, ott a többség csak a helyi nyelven ért.

Nekünk is nagyon sokszor kellett a helyiek segítsége a fordításhoz, de persze ahogy azt már korábban is írtam

vannak olyan helyzetek, ahol minden nyelvi akadály ellenére is annyira egymásra lehet hangolódni, hogy szavak nélkül is megértjük mit szeretne mondani a másik.

Nagyon érdekes volt viszont megtudni, hogy a helyi bennszülött nyelvek száma több mint 40 és nem ritka, hogy még az ugandai lakosság számára is az angol a közvetítő nyelv, mert például egy észak-ugandai nem érti meg a dél-ugandait, ha a saját nyelvükön próbálnak beszélgetni.

A másik érdekesség, amit tapasztaltunk az az volt, hogy a helyi nyelvekbe nagyon sok szót átvettek az angolból, feltehetőleg annak köszönhetően, hogy nem történt nyelvújítás, viszont egyre több olyan dolog lett, amit nem tudtak csak a saját szókészletükkel kifejezni.

Forrás:
unsplash.com

Gyerekek, gyerekek mindenhol

Ugandában a lakosság több mint fele 18 év alatti. Bármerre jártunk mindenhol rengetek gyerkőcöt láttunk. Kamilla, aki a misszióban a másik koordinátor volt, sokszor mondta, hogy olyan mintha a földből nőnének ki. Akármerre voltunk mindenhol felbukkantak gyakorlatilag a semmiből.

Volt, aki félve nézett ránk, mert még sosem látott fehér embert, volt, aki pedig széles vigyorral integetett és kiabálta, hogy „Jambo, jambo!”, ugyanis szuahéliül így köszönnek.  Egy anyára átlagosan 5 gyerek jut még úgy is, hogy sajnos nagyon nagy a gyermekhalandóság.

A 3. érdekességért kattintsatok ide >>>, Könczöl Zsófi blogjára!

Az oroszlán vallomása

Az oroszlán vallomása letehetetlen. Borzalmas. Maga a valóság.

Egy birkanyáj, amelyet egy oroszlán vezet, képes legyőzni egy oroszláncsapatot, amelyet egy birka vezet. Így szól az afrikai közmondás. Az Európa Könyvkiadónál nemrég jelent meg Az oroszlán vallomása című kötet. Mia Couto története letehetetlen. Borzalmas. Mert valóság.

A könyvkritikát itt >>> elolvashatjátok!

Ajánlott cikkek