Egyéb kategória

25 pontos rendhagyó bakancslista a harmonikus életért

Vannak olyan dolgok az életben, amelyeket egyszerűen nem hagyhatunk ki. Némelyik könnyű, némelyikhez nagy erőfeszítés kell, a végeredmény azonban mindig ugyanaz: a boldogabb és teljesebb élet.

vous - 2018.05.11.
25 pontos rendhagyó bakancslista a harmonikus életért

Az alábbi rendhagyó bakancslistából szemezgetve kiegészíthetjük a saját listánkat, és kipipálhatjuk az egyes pontokat, ha elértük őket – persze vannak olyanok is, amelyek végigkísérnek életünkön, és nem lehet csak úgy kipipálni őket. A lényeg csupán annyi: legyünk boldogok!

  • Folyamatosan figyeljük és fejlesszük érzelmeinket.
  • Viseljük gondját testünknek.
  • Tanuljunk meg bocsánatot kérni.
  • Bocsássunk meg azoknak, akik valamikor rosszul bántak velünk.
  • Bocsássunk meg önmagunknak is.
  • Tanuljuk meg az egyedüllétet is értékelni.
  • Időről időre vizsgáljuk felül a meggyőződéseinket.
  • Szabaduljunk meg a felesleges érzelmi terhektől.
  • Legyünk kíváncsiak a világra.
  • Folyamatosan fejlesszük emberi kapcsolatainkat.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatást ITT olvashatjátok tovább, a Ridikül oldalán.

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.