Egyéb kategória

Miért olyan nehéz túl lenni valakin, akivel soha nem voltunk igazán együtt?

A majdnem-kapcsolatok szakítása csaknem ugyanolyan fájdalmas tud lenni, mint a rendes kapcsolatoké – persze a közös szokásokat és hétköznapokat nem siratjuk ilyenkor, de az agyunk nem igazán tud különbséget tenni aközött, hogy éltünk-e párkapcsolatban a másikkal, vagy sem. Ha a szerelem még megvan, ugyanúgy nem felejt – ezt mondja a pszichológia a majdnem-kapcsolatokról.

vous - 2018.04.24.
Miért olyan nehéz túl lenni valakin, akivel soha nem voltunk igazán együtt?

A majdnem-kapcsolatok közé azokat a kapcsolatokat értjük, amelyekben a szoros kötelék megvan köztünk és a másik között, de soha nem jutunk el odáig, hogy hivatalosan is elismerjük: együtt vagyunk. Ennek persze több fokozata is lehet, még akár olyan kapcsolatról is beszélhetünk, ahol a testiség meg sem jelenik, csak egyszerűen nagyon komoly barátság alakul ki.

Forrás:
iStock.com

Ha egy ilyen kapcsolat véget ér, viselhetjük annyira rosszul, mintha egy valódi szakításon esnénk át

– ráadásul pluszban rosszul is érezhetjük magunkat azért, mert bűntudatunk van, hogy egy ilyen dolog miatt ennyire padlóra kerülünk. Hiszen nem voltunk együtt, nincs miért bánkódni – csakhogy az agyunk szerint igenis van!

Ennek két oka van: Az első és legfontosabb az, hogy az agyunk nem tesz különbséget a hivatalos, rendes kapcsolat és a majdnem-kapcsolat között, ő csak azt figyeli, hogy milyen érzelmeket táplálunk a másik iránt, és mennyire szoros a kötelékünk. Bár elméletben persze tudjuk, hogy mi a helyzet, a kémia ugyanaz, ezért annyira megvisel minket az elválás, mintha valódi szakításon esnénk át.

A cikknek itt még koránt sincs vége, a folytatást keressétek ITT

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.