Mindig úgy éreztem, hogy a lelkem nekem félig ír, hogyha nem kis hazánkba születek, akkor biztosan a Smaragd-sziget lett volna az otthonom. Tizennégy éves korom körül kezdődött az a bizonyos „fangirl” időszakom, csak engem nem az együttesek és színészek ragadtak magukkal (ez később jött, és valószínűleg ezért nem gyógyultam ki belőle azóta sem), hanem Írország. A kultúrája, a természeti csodái, történelmi látnivalói, ételei, irodalma, és főként zenéje. Ezt az írást pedig az alkalomból vetem papírra, mert március 17-én van az írek nemzeti ünnepe, és mikor máskor adjak hangot lelkesedésemnek, mint aznap?
Március 17. tehát odaát Szent Patrik, a védőszentjük ünnepe, aki megtérítette az akkor még pogány íreket a 4-5. század környékén, legalábbis a monda szerint. Egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el nekik a Szentháromságot, ezért is ez az ország egyik szimbóluma. Sorozatokból, filmekből és az internetről biztosan ismerős lehet a többi jelkép, mint például a hárfa, a világhírű Guinness, vagy a vörös szakállas és zöld ruhás leprikónok, akik a szivárvány aljánál elrejtett aranyat őrzik. Ezekkel találkozhatunk a Szent Patrik napi felvonulásokon is, ami az Egyesült Államok ír diaszpórájában alakult ki az 1700-as években, és a huszadik század során került át az anyaországba is. Az én hatalmas szerencsémre Budapesten is rendeznek hasonlót évek óta, bár ez természetesen nem akkora volumenű, mint az ír és amerikai nagyvárosokban, de rajongó lelkem így is örvendett, amikor tavaly részt vehettem rajta. A Szabadság-tértől vonultunk végig a több száz fős tömeggel az Instantig, mindenféle zöld lufival és kiegészítővel, nagyon hangulatos volt.
Szeretetem nem merül ki ennyiben, lexikonként ismerem az ír származású színészeket, és nézem is a filmjeiket, így Colin Farrell, Liam Neeson, Kristian Nairn (Hodor!), Michael Fassbender (jó, ő félig német is), Domnhall Gleeson (aka. Bill Weasley) neve számomra aduász egy stáblistán. A New York bandái című film pedig Daniel Day-Lewis mellett a sztorija miatt nagy kedvencem. „Megszállottságom” előnye, hogy ha valamire rásütik, hogy köze van az írekhez, egyből érdekelni kezd, így olvastam például sok G.B.Shaw drámát, és James Joyce írást is. A legkedvesebb szerzőm pedig a szigetről Maeve Binchy, az Esti iskola szuper könyv, csak ajánlani tudom.
A zöld sziget zenéje is páratlan, akár a hagyományos folkzenére gondolunk, akár pedig azokra az együttesekre, akik skót, ír hangzásvilágot csempésztek modern stílusukba, így alkotva meg a folk-punk és folk-rock irányzatokat. A Dubliners, a The High Kings, vagy épp az Ortodox Celts hagyományos kelta zenét játszik, őket hallgatva az ember egy igazi pubban érezheti magát. Megsúgom, hogy például a Sherlock Holmes első részének bokszolós jelenete alatt elhangzó Rocky Road to Dublin című népdal a Dubliners előadásában hallható. Az újabb irányzatok játszói közül azonban egyértelműen a Dropkick Murphys a legsikeresebb, tavaly volt is szerencsém látni őket élőben fellépni Budapesten. Az 1982-es The Pogues együttest a fiatalabb generáció nem biztos, hogy ismeri, de az egyik leghíresebb számukat (Fairytale of New York) biztosan, főleg, hogy a P.S. I love you című romantikus mozi egyik betétdala.
Nem hagyhatom ki a felsorolásból az én örök kedvenceimet, immár négy és fél éve ismerem, hallgatom őket, olvasom az interjúikat, hordom a pólóikat, díszítem a szobámat az autogramjaikkal és büszkén veszem tudomásul, hogy az egyik legjobb folk-punk-kalóz zenét játszó együttes magyar – ők a Paddy and the rats. 2012 őszén, a kollégiumban ismertem meg a zenéjüket, és azóta „túl vagyok” tizenkét koncerten, két közben megjelent albumon, és most várom tűkön ülve a júniusban megjelenő újabb nagylemezüket. A srácok a folkos elemek mellett kalózos, skótos dallamokat is csempésznek a dalaikba, igen, most egy elfogult rajongó beszél belőlem, de nem tudnak hibázni. Pár éve feljutottak a VOLT Nagyszínpadára is, felléptek már az összes hazai fesztiválon és Európa-szerte tucatnyi országban koncerteztek, így ahhoz képest, hogy rétegzenét játszanak, nagyon gyorsan népszerűek lettek. Én meg büszke vagyok arra, hogy még azelőtt megszerettem őket, hogy „mainstreammé” vált volna őket hallgatni. Átsegítettek vizsgaidőszakokon, alapozásnak szolgáltak bulikhoz, az életem minden területére becsempésztem őket, és a barátaim, ismerőseim életébe is igyekszem, több-kevesebb sikerrel persze. Mert az nem lehet, hogy csak nekem okozzanak örömöt!
Nem mentegetőzésként írom ezt a rajongásomra, de szerintem mindenképpen hasznos, ha valamiért odavan az ember, mert nagyon sok új dolgot ismerhet meg általa, amik az alapműveltségét is bővítik, és nem utolsósorban boldog lesz tőlük. Boldognak lenni pedig mindennél fontosabb!
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
