Egyéb kategória

12 tipp a zen állapotért, hogy ne legyetek annyira stresszesek

Ha úgy érzitek, hogy túlontúl sokat stresszeltek, pedig egyébként szeretitek a munkátokat, akkor valamit nem jól csináltok. Néha tényleg csak annyi kell a változáshoz, hogy elkezdjetek odafigyelni néhány apróságra.

vous - 2017.07.30.
12 tipp a zen állapotért, hogy ne legyetek annyira stresszesek

Brenda Della Casa szerint ugyanis, aki vezető pozíciót tölt be egy médiavállalatnál, ha a következő tizenkét dolgot mindig betartjátok, sokkal kevesebb stressz lesz az életetekben.

1. Készüljetek fel a következő napra!

Tudom, tiszta általánossuli-feeling, amikor minden este fel kellett készülni a másnapi órákra, de lássuk be, mennyivel nyugodtabbak voltunk, ha este túlestünk a pakoláson, mint amikor reggel kellett indulás előtt összepakolni a táskát!

Szánjatok 30 percet az estétekből arra, hogy előkészültök a másnap kritikus, fejfájást okozó eseményeire.

2. Osszátok be az időtöket!

Ha nem tervezitek meg, mit csináltok, akkor kifolyik az idő a kezeitek közül. Ha pedig pontosan terveztek, akkor tudni fogjátok, mire mennyi időtök van, és érkezni is fogtok vele. Használjatok emlékeztetőket, Bullet Journal füzetet vagy határidőnaplót. A lényeg, hogy kézzelfoghatóvá váljanak a feladataitok.

Objektum doboz

3. Készítsétek elő a ruháitokat!

Találjátok ki előre, milyen outfiteket szeretnétek felvenni a héten, és készítsétek össze őket hétvégén! Meglátjátok, sokkal egyszerűbb lesz úgy a reggeli készülődés.

4. Vegyétek előre a kellemetlen teendőket!

Különben soha nem fogtok rájuk sort keríteni, és a végén egy sor kellemetlen teendőtök lesz, amire gondolni sem bírtok, hogy el kell végeznetek. Fejezzétek be a napot inkább kellemesebb munkával.

5. Írjatok to-do listát!

Csoportosítsátok a teendőtöket típusonként – például az e-maileket egyszerre intézzétek, a papírmunkákat is. Rendezzétek őket fontosság szerint is, és ne aggódjatok, ha nem értek a végére. Soha nem lesz vége ezeknek a listáknak, de legalább a legfontosabbakkal mindig érkeztek.

Objektum doboz

6. Tartsatok rendet magatok körül!

Legyen rendben a táskátok, legyen rend az asztalotokon. Szortírozzátok ki a régi dolgaitokat, amiket már nem használtok, higgyétek el, sokat számít, ha átlátható környezetben éltek!

7. Kapcsolódjatok ki!

Legyen az egy sör a munka végén vagy egy koncert a barátokkal. Jutalmazzátok meg magatokat valamivel, ami feltölt és jólesik. Valmikor fel is kell töltődnötök, hogy dolgozni tudjatok.

8. Legyen énidőtök!

És ekkor csak magatokra koncentráljatok! Egyedüllétre szükség van, legyen az egy edzés, egy könyv, egy film. Fel kell töltődnötök, hogy utána társaságban, munkahelyen is legyen energiátok.

Objektum doboz

9. Felejtsétek el a vasárnapi lustulást!

Bármilyen kényelmesnek és vonzónak is tűnik, vasárnap ne lustálkodjatok, hanem már pénteken készüljetek rá a következő hétre! Így a vasárnapotok nem azzal az érzéssel telik, hogy úristen, már megint mindjárt hétfő.

10. Vigyázzatok az egészségetekre!

Egészség nélkül nincs semmi más sem! Egyetek egészségesen, mozogjatok, és rendszeresen járjatok el orvoshoz szűrésre. Fontos, hogy a testetek bírja az iramot a lelketekkel.

11. Tegyetek valamit a másikért!

A kedvesség közelebb visz másokhoz, és sokkal jobbá válnak a kapcsolataitok. Ne féljetek mások kedvében járni, mert a kedvességet visszakapjátok.

12. Nevessetek!

Amilyen gyakran csak lehet. Működik.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.