Az életünk tulajdonképpen folyamatos kihívások, problémák, traumák, elakadások sorozata – ezek feldolgozásával mindenki másként küzd meg. Van, akinek már elég egy szigetkört lefutnia ahhoz, hogy „kitisztuljon” a feje, más naplót ír, megint más beszélget egy jót a barátaival. Az viszont a helyzet súlyosságától függ, hogy mi jelentheti a megoldást, és kétségtelen, hogy bizonyos esetekben szakértőre lehet szükség.

Egy külső szem másként, sokszor jobban látja azokat a helyzeteket, amik nekünk elakadást okozhatnak – ráadásul a szakértő nem ítélkezik felettünk, és tudja, miként segítheti az előrelépésünket. A megoldást senki nem kínálja tálcán, hiszen ezektől a szakemberektől nem tanácsot kapunk, hanem útmutatást ahhoz, hogy mi magunk oldjuk meg a problémáinkat. Na jó, de hogyan? – kérdezhetitek. Szakértők helyett viszont inkább mi, a „páciensek” mesélünk a tapasztalatainkról.

Forrás:

Depositphotos

Igen, létezik ilyen. A szemléletfejlesztés lényege, hogy az ember megtanulja másként látni önmagát, a problémáit és az esetleges megoldásokat. Egy egyórás beszélgetésen vettem részt, és bár szkeptikus voltam, el kell ismernem, sokat segített a dolog. Semmi más nem történt, mint beszélgettünk, a szemléletfejlesztő pedig a megfelelő nekem szegezett kérdésekkel és példaként használt történetekkel ébresztett rá arra, hogy nem feltétlenül olyan a világ (és benne én magam), amilyennek addig gondoltam. A beszélgetés után még hetekig gondolkoztam az elhangzottakon, figyeltem magam, a kisebb-nagyobb történésekre adott reakcióimat, az érzéseimet, majd elkezdtem tudatosan változtatni azokon a korábbi beidegződéseken, amik valójában hátráltattak bizonyos helyzetekben. Hogy segített-e? Igen. Sokat.

A kettő teljesen más „műfaj”, de mivel DIY-szakértőnk, Mojzi mindkét terület képviselőjénél járt már, elárulja a tapasztalatait:

„Évekkel ezelőtt pszichológusnál és kineziológusnál is jártam, mert sokáig nem tudtam feldolgozni egy családi tragédiát. Mindkettő rengeteget segített abban, hogy ma már könnyebben el tudjam engedni a dolgokat.

Nekem persze sokszor már az is segít, ha kibeszélhetem magamból a dolgokat. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy addig rágom a rágót, míg el nem megy az íze.

Így nekem talán könnyebb volt egy terapeutával. Míg a pszichológusnál nagyjából én szabtam meg, mi az a probléma, amiről beszélnünk kéne, hogy könnyebben fel tudjam dolgozni, addig a kineziológus a testem reakcióit figyelve állapította meg, hogy az életem mely szakaszában történt velem valami, ami miatt sorozatosan követtem el a hibákat, ami miatt gát vagy góc alakult ki bennem. Lenyűgözött, hogy bár szinte semmit nem árultam el magamról neki az első alkalommal, évre pontosan meg tudta mondani, melyik családtagommal milyen viszonyban álltam akkor. Ez számomra nagyon hitelessé tette a terápiát, és sokkal könnyebben meg is nyíltam. 

Összességében mindkettőt melegen ajánlom annak, aki úgy érzi, egy helyben toporog, és önállóan biztosan nem képes továbblépni egy problémán vagy traumán, vagy csak jobban megismerné önmagát. 

Forrás:

Depositphotos

Főszerkesztőnk, Eszter egy coachoz fordult tanácsért:

„Egy korábbi munkahelyemen nagyon gyorsan emeltek vezetővé egy már meglévő csapatból, és szükségem volt segítségre, támpontra, iránymutatásra azzal kapcsolatban, hogyan kezeljem ezt a helyzetet magamban és hogyan álljak helyt vezetőként. Előzetesen volt egy telefonos beszélgetés a közvetítővel, aki különböző kérdés-válaszok alapján három coachot rendelt hozzám. Mind a hárommal találkoztam, és akivel működött a kémia, azzal mentünk tovább. Azt hiszem, hat alkalommal találkoztunk még, a fenti témakörrel kapcsolatban dolgoztunk.

Én vittem a szituációkat, ő mondott megoldásokat, ötleteket, javaslatokat, tippeket, de a döntés és a megoldás maga mindig az én kezemben volt.

Egyszerűen bővítette az ismereteimet a vezetéssel, egy csoport működésével kapcsolatban. Szerintem egy pszichológus ennél mélyebb munkát végez, gondolom, a terápia is hosszasabb. A hat alkalom után egyébként úgy álltam fel, hogy csinálom tovább. Utólag bevallotta, hogy az elején nem volt abban sem biztos, a második alkalomra elmegyek. Szóval nekem segített, tényleg kellett a 'sorvezető'.”