Egyéb kategória

Ez történik a testetekkel, ha este korábban lefekszetek

Ti tudtátok, hogy a legoptimálisabb, ha este 21:00 és 22:00 között fekszetek le? És a lefekvés alatt azt értjük, hogy már nem megy a tévé, már nem görgetitek át az Instát, és nem üzengettek Facebookon. Ilyen azért nálatok is elég ritkán van, nem?

vous - 2017.03.28.
Ez történik a testetekkel, ha este korábban lefekszetek

Most azonban itt az ideje annak, hogy megpróbáljátok magatok mögött hagyni az éjjeli bagoly életmódot, hiszen ha sikerül ebben az időintervallumban ágyba bújnotok, annak rengeteg pozitív hatása lehet az egészségetekre. Így ugyanis szinte biztos, hogy napi 8 órát alszotok, aminek következtében sokkal energikusabbak és boldogabbak lesztek. Persze emellett még számos jótékony hatása van a korai lefekvésnek…

alvás pihenés ágy szoba

7 napos szundiedzés, amivel végre megtanultok igazán aludni

Plafonbámulás, agyalás, túlgondolkozás, álmatlanság. Ismerős? Pedig a pihentető alvásra szüksége van a szervezeteteknek, attól lesztek kiegyensúlyozottak és szépek. Ha betartjátok a most következő alvástervet, akkor visszakerülhettek a pihentető alvás ringató karjai közé!

A teljes cikket ITT olvashatjátok.

Ez történik a testetekkel, ha este 21:00 és 22:00 között fekszetek le:

  • Másnap jó hangulatban fogtok felébredni.
  • Már kora reggel erősnek és energikusnak fogjátok magatokat érezni.
  • Hamarabb kezdődik a napotok, több mindenre lesz időtök.
  • Produktívabbak lesztek.
  • Egészségesebbek és gyönyörűbbek lesztek.
  • Fogyni fogtok.
  • Kevésbé lesztek fogékonyak a depresszióra.
Objektum doboz

Szóval, csajok, ha tehetitek, ma próbáljatok meg korábban lefeküdni!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.