Végre eljött a pillanat, amit egész nap vártatok: befekhettek a pihe-puha ágyatokba, és nincs más dolgotok, csak aludni. Azonban hiába igazgatjátok a párnátokat, forgolódtok és takaróztok ki-be, az álom valamiért mégis elkerül benneteket. Ismerős? Ha igen, akkor (túl a tévézésen vagy az éjszakai nassoláson) nézzétek meg, milyen furcsa okok állhatnak a hátterében.

1. A fogamzásgátló
Igen, a fogamzásgátló befolyásolhatja azt is, hogy mikor alszotok el. A tabletta hatására ugyanis az ovulálás után a testhőmérsékletetek megemelkedhet nagyjából 1,5 fokkal. Mivel azonban a testhőmérsékletünk alvás közben állítólag csökken, ez a 1,5 fokos emelkedés ébren tarthat titeket – írja a Hello Giggles.
2. A fogkrémetek
Egy új tanulmány kimutatta, hogy a borsmenta befolyásolhatja az alvási képességünket. Ha a fogkrémetek ezt tartalmazza, akkok akár ez is okozhatja azt, hogy éjjel nem jön álom a szemetekre.

7 napos szundiedzés, amivel végre megtanultok igazán aludni
Plafonbámulás, agyalás, túlgondolkozás, álmatlanság. Ismerős? Pedig a pihentető alvásra szüksége van a szervezeteteknek, attól lesztek kiegyensúlyozottak és szépek. Ha betartjátok a most következő alvástervet, akkor visszakerülhettek a pihentető alvás ringató karjai közé!
A teljes cikket ITT olvashatjátok el!
3. Depresszió
A depresszió és az alvási problémák kéz a kézben járnak. Ennek az az oka, hogy a depresszió során felborul a szerotonin egyensúlya az agyban, ami befolyásolja a hangulatunkat és az alvási szokásainkat. Ha tehát nem tudtok elaludni, annak lelki okai is lehetnek.
4. Ha abbahagyjátok az edzést
Ha rendszeresen edzetek, annak számtalan poztív hatása van, például az elalvásban is segít. Ha viszont pár hétig edzetek, de utána hirtelen abbahagyjátok, az összezavarja a testeteke,t és nehezebben tudtok elaludni éjszaka.
5. Ha este szeditek be a vitaminokat
Ha este, lefekvés előtt szeditek be a vitaminjaitokat, az befolyásolhatja, hogy mikor alszotok el. Egy 2007-es tanulmány ugyanis megállapította, hogy néhány vitamin éjszakai beszedése (valószínűleg a B6 és a B12) szerepet játszik abban, hogy ne tudjunk elaludni. A legjobb, ha a vitaminokat reggeli után veszitek be, így azok egész napra feltöltenek energiával.