Az ember bizonyos dolgokra kristálytisztán emlékszik a gyerekkorából: az óvodai szerelmére, az első általános iskolai hátizsákjára, a kedvenc játékára – de a sok jó mellett a rossz is kitörölhetetlen emlék marad néha: a kiskori félelmek szintén élénken élnek a legtöbb emberben. Még szerencse, hogy ezek az emlékek az évek múlásával már csak nevetésre adnak okot. Ha valaha is aggódtatok gyerekként a takarótok alá nyúló kéz miatt, akkor az alábbiakban is biztos magatokra ismertek majd.
Vannak „nyilvánvaló” félelmek, amelyekkel kapcsolatban szerintem mindenki érintett volt gyerekként: a boszorkányok, a szellemek, a vámpírok, a múmiák, a zombik, az ufók és a különféle ember-állat hibrid szörnyek mindenkit halálra rémisztettek. Szerintem érthető, miért retteg egy gyerek a felsoroltaktól – de akadnak egészen irreális félelmek is, amelyek valljuk be, felnőtt fejjel már kifejezetten szórakoztatóak.
Főszerkesztőnk, Eszter például egy könyv elolvasása után évekig rettegett a spontán égéstől: hitte, hogy ha nem vigyáz, váratlanul lángra kaphat a teste és eléghet. Kinevethetném, de én, akinek a futóhomoktól volt gombóc a torkában, inkább egy szót sem szólok.
Mindenkinek megvolt a maga keresztje, de azért vannak olyan paradolgok, amelyek összekötnek minket. Fogadjunk, hogy a lentiek közül legalább egy miatt ti is paráztatok.
A sötét
Nem szorul magyarázatra. Úgy para, ahogy van. A szerencsésebbek kinövik – de nem mindenki ilyen szerencsés…
A félelem érthető, hiszen mivel a szemünkkel szerezzük az információk 60–80%-át, a sötétség jócskán ellehetetlenít minket a tájékozódásban. A legtöbben szerintem felnőttkorukban is tartanak valamelyest a sötétségtől, de az biztos, hogy gyerekként szinte mindenki kivétel nélkül retteg tőle.
Mindig úgy tűnt, mintha a sötétben lenne valami ott, ahol a világosban semmi sincs.
A WC-szörny
Sosem lehetett tudni, mi lapul majd a WC-ben, ha az ember felhajtja az ülőkét. Aki rettegett a csatornában lakó „valamitől”, az a lehető leghamarabb – és a legnagyobb stressz közepette – végezte a dolgát. Hihetetlen, hogy egy gyereknek sehol sem lehet nyugta…
Akinek már elmúlt ez a félelme, azt hadd rémítsem halálra: nem egy videót láttam a YouTube-on, ahol egy elszabadult kígyó mászott fel a család WC-jébe a csatornarendszeren keresztül.
Az ágy alatti kéz – amihez talán tartozik egy test is, de ezt sosem tudjuk meg pontosan
Az ágy alatt mindig volt valaki. Inkább be se néztünk alá, nehogy szembe kelljen vele néznünk!
Ezért a gondatlanságért cserébe viszont egész éjjel álmatlanul forgolódtunk a kéz miatt, ami bármikor a takarónk alá nyúlhat, és megfoghatja a bokánkat. Egyetlen taktika létezett az esetleges katasztrófa megelőzésére: a takarónkat gondosan a lábunk alá hajtottuk, hogy minden szögből fedje a testünket, azaz sehonnan se legyünk támadhatóak. Működött: még senkiről nem hallottam, akinek az ágy alatti kéz valóban megfogta volna a bokáját.
Cápa az úszómedencében, vagy a Balatonban, vagy a Velencei-tóban, vagy a felfújható kerti pancsolóban
Teljesen mindegy volt, hogy a cápák mekkorák és milyen körülmények között maradnak meg,
strandolás közben mindenkiben felmerült legalább egyszer a kérdés: mi van, ha ebben a medencében/a Balatonban cápa van?
Ha igazán őszinték akarunk lenni, nem is kérdésként merült ez fel, hanem állításként:
Ebben a medencében/a Balatonban cápa van.
Bohócok, bohócok, bohócok
Most ragozzam? Hát hogy néznek már ki? Nem az a fura, aki fél tőlük, hanem az, aki nem.
Pince, padlás, spájz
Ezekben mindig lakik valaki. Mindig. Ahogy a függöny mögött is, és a tükörképünk világában is.
