Egyéb kategória

„Hangtalanul, némán éltem, kifogásokat kerestem” – Nőként is merjetek karriert építeni!

„Nemrég új év kezdődött, és bármi is történt eddig, idén először megfogadtam valamit, amihez az első lépés ennek a cikknek a megírása volt. Hiszen egy próbát megér, nem? Hát így kezdődik az én történetem. Egy újévi fogadalommal és egy tervvel” – kezdi történetét Mónika, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Rendecki Mónika történetét olvashatjátok.

vous - 2017.01.26.
„Hangtalanul, némán éltem, kifogásokat kerestem” – Nőként is merjetek karriert építeni!

Gyerekként az ember nem is gondolja, hogy milyen nehéz elfoglalni egy helyet maguknak a világban. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért hetedik éve vagyok együtt a párommal, és amiért az iskolából kilépve a „nagybetűs élet” minden próbáját és buktatóját vele élhettem meg. Az iskolai padból kilépve szinte senki sem akart alkalmazni, mondván, hogy nem volt elég tapasztalatom.

Nem szerettem volna továbbtanulni, mert már nagyon régóta elterveztem és tudtam is, hogy hogyan fogok nekikezdeni az életemnek. A cél az volt, hogy dolgozzak, minél előbb megteremtsek magamnak egy fészket, párt találjak, és végül családot alapítsak. A karrierépítés lehetősége fel sem merült bennem, egészen a múlt évig.

Egy idősek otthonától kaptam meg az első munkalehetőségemet mint takarítónő. Mivel ott csak pár hónapra szólt a szerződésem, ezért el kellett kezdenem egy tanfolyamot, és jelentkeztem az első szabad helyre, amit csak találtam. Így lettem eladó.

Győri Zsófia Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

„Nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, mint a szüleink, akik még simán ledolgoztak egy életnyi melót egyetlen munkahelyen. Ez ma már szinte teljesen elképzelhetetlennek tűnik, és nem is hiszem, hogy megvalósítható lenne. Ám a munkahelyváltás gondolata így sokszor ijesztő és nyomasztó. Igen, éppúgy, mint mikor egy kapcsolatnak kell véget vetni. Hiszen felmondani a főnökötöknek felér egy szakítás stresszével.” 

Sophie teljes cikkét ITT olvashatjátok tovább. 

Emlékszem, amikor a szüleim minden gyengébb jegyem után azt mondták, hogy tanulnom kell, mert nézzem csak meg, hogy ők milyen nehezen dolgoznak azért, hogy fenntarthassák azt, amit eddig, az életük alatt megteremtettek maguknak, nekem és a testvéreimnek. Mindig azt válaszoltam, hogy engem nem érdekel, ha takarítani vagy mosogatni kell, vagy akár egy irodában robotolnom, ha megkeresem vele azt a pénzt, ami az életemhez kell. De 2016 utolsó hónapjában sok minden megváltozott. Rájöttem, hogy eddig csak árnyéka voltam önmagamnak.

Hangtalanul, némán éltem túl a napjaimat, csak a legszükségesebbekre költöttem. Kifogásokat kerestem a kihívásokra, amik csak szembejöttek velem. Rájöttem, hogy nem csak élni szeretnék… Boldog szeretnék lenni. 

Tudom, hogy sok nő van a világban, az országban, akik nem mernek munkahelyet váltani, vállalni a kockázatot, ezért stressznek teszik ki magukat és a családjukat is. Én is ezt tettem. Amikor már nem bírtam tovább egy munkahelyen, akkor már a vőlegényemmel is vitáztam, kihatott a mindennapjainkra az, hogy rossz munkahelyet választottam.

Forrás:
Depositphotos

Decemberben rájöttem, hogy még nagyon sok év áll előttem, és nem mindegy, hogy milyen állással szeretnék otthont és családot teremteni magunknak, amiben jól érzem magam. Eldöntöttem, nem mondok nemet az új dolgokra, és csak biztatni szeretnék erre mindenki mást is.

Találjátok meg az álommunkahelyeteket, és próbáljatok meg minél közelebb kerülni hozzá. Ne féljetek az ismeretlentől, a változástól, mert ez az élet. Mutassátok meg, hogy bármit elérhettek, amit csak szeretnétek! Nem kell megragadnotok egy munkahelyen, nem kell megelégednetek akármivel, csak mert nők és édesanyák vagytok! Ne várjatok egy perccel sem tovább, csak magunk érhetjük el a kitűzött célt, senki más!

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!

Ajánlott cikkek