Fotósként sokféle területen kipróbáltam már magam, és az egyik kedvencem a gasztrofotózás. Az ételek gyönyörű textúrája, a fénnyel való játszadozás és a prop stylist kreatívkodása rengeteg flow-élményt okoz... – persze, persze. Ez mind igaz is, de amit a legjobban szeretek benne, az az, hogy végigkóstolhatom az összes finomságot. Lássuk, hogyan lehet túlélni egy 50 receptes csokoládé-könyv fotózását, ha történetesen odavagy az édességért!
A válasz: sehogy. Viccen kívül. Az első nap volt a legrosszabb, ekkor ugyanis még zöldfülűként nemhogy végigkóstoltam az aznapi fotóalanyaimat, de volt, amiből dupláztam, sőt, tripláztam is. Délre már túl voltam háromféle tortán, kétféle aprósüteményen és még egy-két krémes finomságon. Minden desszertnél eldöntöttem, hogy a következőt kihagyom majd. De hogyan is hagyhattam volna ki, amikor a cukrász és a stylist kezei alól olyan csodák kerültek ki, mint ez a Sacher-torta?
Aznap egész éjjel forgolódtam az engem gyötrő hőhullámok és rémálmok miatt. Azt hiszem, valami ilyesmi lehet a cukormérgezés.
A második napon már kész tervvel indultam útnak: mindenből csak egy picike falatot lehet enni. Az elején kivitelezhetőnek tűnt a dolog, viszont ebéd után sorra olyan sütik készültek, amik mind a kedvenceim, úgyhogy sajnos itt is elvéreztem. A csapat végig azon viccelődött, hogy az utolsó napokon már biztos nem fogok semmit megkóstolni, sőt: jó időre nem is tudok majd csokira nézni. Maradjunk annyiban, hogy az ellenkezője történt.
Az 50 receptből 48-at ettem végig. Pár nap alatt. Be kellett látnom, hogy életveszélyes munka ez egy édesszájú ember számára.
És most nézzétek meg ti is, milyen szép sütikkel találkoztam a fotózások során:
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
