Titkok utcája

Forrás:

Alexandra

A szülői támasz mindvégig elkísér, bárhol is legyünk a világban. Nincs is annál fontosabb, mint hogy szakítsunk időt szeretteinkre és értékeljük a velük töltött pillanatokat, legyen az egy nagyobb ünneplés vagy csak egy gyors beszélgetés a kávézóban, hisz olyan gyorsan elrepülnek az évek és elveszünk a rohanó hétköznapok teendőivel zsúfolt forgatagában.

Felnőni, majd elszakadni a szerető családi fészektől, ami addig biztonságot nyújtott, nem könnyű. Sőt, leginkább rémisztő. Olyan dolog, ami nem megy egyik napról a másikra. Egy hosszabb folyamat, amit mindenki másképp él meg. Ezentúl már minden a mi felelősségünk, mindent magunknak kell megoldanunk. Ha akadályba ütközünk, a szüleink nem lesznek ott, hogy megoldják azt helyettünk. Majd egy nap megtaláljuk életünk szerelmét, és saját kuckónk lesz, amiből aztán egyszer majd családi fészek válik. Nekem személy szerint ez az elszakadás elég nehézkesen megy. Nagyon szeretek a szüleimmel lenni, amit úgy gondolom, egyáltalán nem kell szégyellnem, sőt, büszke vagyok rá. Szerencsére nagyon harmonikus és szeretettel teli családban nőttem fel, így érthető a kötődés.

„Kicsit olyan, mintha szakítottam volna anyuval” – Mi fán terem a felnőtté válás?

„Hogy hívjuk azt, amikor felülök a vonatra a kisvárosban, ahol felnőttem, hogy hazamenjek a nagyvárosba, ahol most élek és olyan, mintha egy részem ott maradna? Amikor vonatom berobog az állomásra, anyukám a könnyeit törölgeti, a vonat megáll, én felszállok, az ajtók bezárulnak és már úton is vagyok. Gombócot érzek a torkomban. Kicsit olyan, mintha szakítottunk volna.” – kezdi a vallomását Anna, aki arról mesélt, mi fán terem a felnőtté válás. A teljes cikket ITT keressétek! 

Lassan már ötödik évünket töltjük a párommal Szegeden az egyetem miatt. Mivel mindketten egy városból származunk, így a hazautazás semmilyen bonyodalommal nem jár. Minden hétvégén a családunkkal vagyunk. A vidéki, kisvárosi hangulat mindig feltölt. A csendes utcák, a friss őszi avar illata, a rokonlátogatás, kutyasétáltatás, ismerős, kedves arcok mindenhol, és a fűnyírás zaja pótolhatatlan. De valahogy nem hagy nyugodni a gondolat, hogy előbb-utóbb ezek a hazautazások ritkulnak majd, és egyre ritkábban fogom látni a szüleimet. Lehet, hogy ez másnak nem is jelent gondot, de engem aggaszt.

 A kezdetektől fogva azon ügyködök, hogy meghittséget, otthonos hangulatot varázsoljak a kis albérletünkbe, hogy ezt az elszakadást megkönnyítsem. Tudjátok, gyertya az asztalon, képek a falon, fényfüzér, dekorációk itt-ott. De ez önmagában nem elég. Kellenek az élmények, amivel megteremtjük a harmóniát az otthonunkban.

Forrás:

iStock

A beköltözés elején csak egy bútorozott lakást láttam, amihez egyáltalán nem kötődtem, de ahogy teltek az évek, lassan megtelt emlékekkel, élményekkel és elkezdett olyanná válni, ahova otthonos érzéssel térek – talán azt mondhatom, hogy – haza. Nagyon fontos számomra, hogy az a hely, ahol élek, tele legyen melegséggel, meghittséggel, és ami talán a legfontosabb, közös emlékekkel. Fontos, hogy élménnyé váljon az otthonlét. Magunknak kell megteremtenünk a boldogságot odahaza.

Nagyon sokat gondolkozom azon, hogy vajon fogok-e majd a leendő kis családi kuckónkra igazi otthonként gondolni, olyanra, mint ahol felnőttem. Vagy olyan nincs még egy? Az én leendő családi lakom egy teljesen más hangulatú otthon lesz? Természetesen pozitív értelemben más. Bárhogy is legyen, a családom mindig fontos és jelentős részét fogják jelenteni az életemnek. Nem szabad természetesnek vennünk, hogy van családunk, párunk, barátaink. Minden nap adjunk hálát érte és minden szeretteinkkel töltött pillanatot tekintsünk értékesnek, ez az, ami igazán számít.

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!