Egyéb kategória

„Ha elég szép és gazdag vagy, akkor rád nem vonatkozik sem isteni, sem emberi törvény”

Bár a szerkesztőségünkben a legtöbben még be sem töltötték a 30-at, a tinikorunkat nem az internet, sokkal inkább a tévé határozta meg. Pontosan emlékszünk azokra a sorozatokra, amelyek az életünk részeivé váltak. Amikor meghallottuk, hogy hamarosan új, tiniknek szóló, MAGYAR websorozat indul, olyan lelkesek lettünk, hogy elkezdtünk beszélni az egykori kedvenceinkről. A legfurább, hogy egyetlen magyar sorozat sincs a mieink között, de reméljük, a mostani tinik a Holnap Tali!-ban megtalálják azt, amit mi külföldi sorozatokban találtunk meg. Lássuk a VOUS-lányok tinisorozat-kedvenceit!

vous - 2016.11.28.
„Ha elég szép és gazdag vagy, akkor rád nem vonatkozik sem isteni, sem emberi törvény”

Viola és Sabrina, a tiniboszorkány

Az 1996-ban indult sorozat főszereplője Sabrina, akiről a 16. születésnapján derül ki, hogy boszorkány, akárcsak nagynénjei, Hilda és Zelda. A családhoz tartozik még Salem, a macska, aki valaha boszorkány volt, de világhatalomra tört, ezért száz évig macskaként kell élnie. A sorozat hét évadot élt meg, és 2003-ban vetítették az utolsó részét.

„Fogalmam sincs, mi fogott meg benne – viszont elképesztően megörültem, amikor a Giphyn észrevettem, hogy Salemnek, a macskának külön gifsorozata van. Teljes mértékig megérdemli, a legviccesebb karakter EVER.

Forrás:
VOUS, Warner Bros / Rex Featur

Ja, és a Kaliforniába jöttem volt a másik kedvencem. Szerintem gyerekként fel sem fogtam a poénokat, mégis mindig néztem. Mostani fejjel is néha előveszek egy-egy részt, mert tök vicces.”

retro-sorozat-jobaratok

A Trónok harcán túl: a kilencvenes évek kultikus sorozatai ma is ütnek

Beköszöntött a hidegebb idő, és ezzel eljött a kuckózás ideje. Elő a laptopot, a puha plédet és a gőzölgő teát: ilyenkor bűntudat nélkül hódolhat az ember az egyik legkényelmesebb tevékenységnek, a sorozatnézésnek. A sorozatfüggés teljesen hétköznapi dolog, de aki igazán komolyan veszi a szenvedélyét, az a múlt legjobb klasszikusaival is képben van. Higgyétek el, a kilencvenes években is születtek olyan sorozatok, amiket látnotok kell.

Vigyázat! Az első rész megnézése garantált függéshez vezet.

Sophie és az Első csók

„Mikor bejöttek a kertévék, én az Első csók című rettenetes francia tinisorozatra voltam rákattanva. Igazából csak arra emlékszem belőle, hogy mindenféle szerelmi bonyodalom volt benne, és mindig egy kávézóban jöttek össze megváltani a világot meg romantikázni. De már azt sem tudom felidézni, vajon melyik lány volt benne a jó csaj, és én melyik pasiba voltam szerelmes, pedig biztos voltak benne ilyenek!”

A történet a Girard család kisebbik lánya, Justine, és azt őt körülvevők szerelmi életéről szól, egészen pontosan 319 epizódon keresztül. Először 1991-ben kezdték vetíteni Franciaországban, a sorozat 1995-ig futott. Érdekesség, hogy Justine nővére Hélène volt, akinek korábban külön sorozata volt.

Forrás:
VOUS, voici.fr

Luca és a Gossip Girl

„<3 Éppen visszanézem, és rettenetesen erkölcstelen, körülbelül az az üzenete, hogy ha elég szép és gazdag vagy, akkor rád nem vonatkozik sem isteni, sem emberi törvény, és alattomossággal mindig nyerhetsz, de valamiért imádom…”

A pletykafészek (igen, ez volt a magyar címe) főszereplői a New York-i Upper East Side-on nőttek fel, magániskolákba járnak, mindenük az intrika. A sorozat hat évadon keresztül futott 2007 és 2012 között. Legismertebb főszereplője Leighton Meester és Blake Lively.

Forrás:
VOUS, Facebook / Gossip Girl
 Három kihagyhatatlan Gossip Girl-idézet mára

Három kihagyhatatlan Gossip Girl-idézet mára

Serena Van der Woodsen és Blair Waldorf. Ezt a két nevet akkor is hallhattátok, ha nem láttátok a Gossip Girl egyetlen részét sem. Számtalan cikk foglalkozik a ruhatárukkal, és ugyanennyi azzal, milyen személyiségek is ők, és mit tanulhatunk mi sok millióan akkor is tőlük, ha nem az Upper East Side-on tengetjük mindennapjainkat. Ha idézni szeretnétek a filmből, tegyétek stílusosan.

Töltsétek le és nyomtassátok ki grafikusunk, Fanny rajzait. Egy hófehér képkeretben nagyon jól mutatnak majd a falon.

Fanny és az Hélène és a fiúk

„Általános iskolásként imádtam a Beverly Hills 90210-et, meg a francia sorozatok közül az Hélène és a fiúk című volt a kedvencem. Annak volt egy nyári folytatása, ami valami szigeten játszódott, és volt benne szerelem meg minimális akció.

Utólag visszanézve már nem igazán értem a lelkesedésemet, de suli után jó volt ezeket nézni, sokszor a házi írása helyett.

Az Hélène és a fiúkról már volt szó, a Beverly Hills 90210 viszont a tinisorozatok tinisorozata volt az 1990-es évek elején. Az első epizódot 1990-ben mutatták be, az utolsót 2000-ben (!). A Beverly Hills 90210 egyik főszereplője (Brenda) később a Bűbájos boszorkák főszereplője is lett. Az utóbbi időben csak szívszorító hírekkel szolgálhattunk róla, a színésznő ugyanis mellrákkal küzd. Itt, itt és itt is írtunk róla.

Forrás:
VOUS, linternaute.com

Eszter és a Szívtipró gimi

„Nem emlékszem kristálytisztán, hány évadát láttam, de teljesen megfogott a sorozat lazasága, az a gimis lét, amiben a Szívtipró gimi-sek éltek. Utólag kicsit furcsa, hogy szinte mindenki idősebbnek nézett ki egy gimisnél, de akkoriban ez fel sem tűnt. Ők lázadtak helyettem, ők mondtak ki és éltek meg olyan dolgokat, amiket én nem tudtam akkor. Nem gondolom, hogy lenne kedvem újranézni, de a sok tinisorozat közül ez az egy maradt meg igazán.”

A Szívtipró gimi 1994-ben indult és hat évadot élt meg. Valamennyi évadban – egy-két kivételtől eltekintve – szinte teljesen megújult a szereplőgárda, ezzel újabb és újabb problémákat, megoldandó szituációkat, átgondolandó helyzeteket teremtett a rasszizmus kérdésétől kezdve a valláson át a homoszexualitásig.

Forrás:
VOUS, est.hu
holnap tali promo

Holnap Tali! – Vadiúj websorozat tiniknek (és nektek)

Ha szeretnétek ma egy vagány, magyar sorozatot mutatni tinikorú tesótoknak, unokatesótoknak, a barátnőtök gyerekének vagy a gyereketeknek, akkor a Holnap Tali!-t ajánljuk!

A sorozat 100%-ig magyar, szerethető, vicces, mai. Tele van olyan témákkal és problémákkal, amelyek a mai srácokat érdeklik, YouTube-bal, Instagrammal, Snapchattel, sulis konfliktusokkal.

Mindennap új részek a Holnap Tali! oldalán, háttérinfók és kulisszatitkok a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on.

Ajánlott cikkek