Egyéb kategória

Fül nélküli cica segít a pánikrohamokkal küzdő lánynak

Az amerikai Molly egy siket, fületlen cicát fogadott örökbe, ami ezerszer is meghálálta a jóságot: azóta ugyanis ő segít a lánynak leküzdeni pánikrohamait.

vous - 2016.11.10.
Fül nélküli cica segít a pánikrohamokkal küzdő lánynak

Legutóbb az édes kismacskáról, Romeóról olvashattatok, aki nem kellett senkinek, mert úgy gondolták, hogy csúnya. (Pedig NEM, nagyon CUKI!) A mostani történet szereplője szintén egy cicus, aki csak szeretetre vágyott.

Molly Lichtenwalner egy menhelyről fogadta örökbe Otitist, mert kiderült, hogy az állatok enyhítik szorongását nemrégiben történt autóbalesete után. A lánynak korábban már volt egy siket kutyája, ezért egyből megakadt a szeme Otitison, akinek ciszták miatt eltávolították a füleit. Mondhatjuk, hogy egymásra néztek és tudták, ők egymásnak lettek teremtve. Így hát hazavitte, és azóta elválaszthatatlanok – írja a Huffington Post.

Objektum doboz

Persze a cica nagyon boldog volt, hogy új barátra lelt, ezért nem is akárhogyan hálálja meg Molly szeretetét:

 Sokszor ő az egyetlen, aki meg tud nyugtatni. Otitis a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem! Valójában nem is én mentettem meg őt, hanem ő mentett meg engem! Vele élni egy igazi álom. Ő a legbújósabb, legszeretetreméltóbb cica az egész világon, aki gondoskodik arról, hogy mindig szeretve érezzem magam.

– mesélte a lány, aki hozzátette, mióta a cicával él együtt, könnyebben küzd meg a rátörő pánikrohamokkal is.

Nézzétek, milyen szívmelengető páros Molly és Otitis!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Hát, igen, ilyen egy igazi macska-ember szerelem! 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.