Tea. Mi jut eszünkbe erről a szóról? Bögre, forró víz, gyümölcs ízesítésű filteres tea, méz és citrom: szeretjük is, pokróccal és egy könyvvel bekuckózva. Majdnem ezer éve, hogy a távoli Kínában elkezdték termeszteni a teacserjéket jótékony hatásuk miatt. Ezért is, a ma ott élők számára sokkal természetesebb szálas teát vásárolni. Ma már én is hasonlóképp gondolom: eszem ágában sem lenne almaízű, langyos, cukros vizet inni, pedig néhány éve még pontosan ezt tettem. Akkor még nem igazán izgatott sem az egészségem, sem az, hogy egy ezeréves hagyományt tiprok el minden egyes bögre „tea” elfogyasztása után.
Már meséltem korábban a Kínában szerzett élményeimről, de nem véletlen, hogy akkor nem említettem a teázást: sajnos fél év nem volt elég, így nem jártam teaföldeken, nem látogattam meg kézműveseket, akik a szebbnél szebb kannákat és csészéket készítik, és nem voltam igazi kínai teaházban.
Kőkemény kultúrsokk – Ilyennek mutatja magát Kína egy idegennek
„A hihetetlen hangzavar; a neonfények folyamatos, ritmustalan villódzása; a kellemes és kellemetlen, erős szagok keveredése; az iszonyatos pára és a tikkasztó meleg csak a jéghegy csúcsa volt.
Mindenfelől kíváncsi és gyanakvó tekintetek követtek bennünket: szinte azonnal a tudtunkra hozták: mi itt idegenek, 'laowai'-ok vagyunk.”
A férjem viszont, aki ott maradt, sok-sok kinccsel és élménnyel tért haza néhány hónappal később. A kincseket pedig, amiket hazahozott, bevallom, először kinevettem. Látva a valószínűtlenül pici kannát és gyűszűnyinek tűnő csészéket, az első kérdésem az volt:
Mi ez, játék teáskészlet?
Aztán elővett egy kerek, kínai írásjegyekkel teli papírba csomagolt lepényt, ami összepréselt, szárított, érlelt tealevelekből állt. Letört belőle egy diónyi darabot, beleszórta az icipici kannába, forró vizet öntött rá, kétszer meglögybölte, majd egy üveg kiöntőbe szűrte a sűrű, sötétbarna levet. A csészékbe csak ez után csorgatta bele az ősi nedűt.
Beleszürcsöltem, és abban a pillanatban majdnem ki is köptem: sár-, padlás-, bőrpénztárca-„ízre” hasonlított leginkább.
– Köszönöm, ennyi elég is volt, maradok a hagyományos teánál.
– De hát EZ a hagyományos tea! Kóstold meg a második lefőzést, az már nem lesz ilyen keserű.
És a másodiknak valóban jobb íze volt. Belekortyoltam, becsuktam a szemem, és hirtelen egy erdőbe vitt a képzeletem. Egyszerre friss őszi harmatot, termékeny talajt, sárguló lombok ízét éreztem a számban. Így fertőződtem meg a valódi tea szeretetével.
Azóta ez az érzés egészen kiteljesedett. Ki hitte volna, hogy mindenféle ízesítés nélkül is érezhetőek a valódi aromák, és legalább annyira lehet érteni a teákhoz, mint a borokhoz? Hogy nemcsak zöld, fekete, hanem vörös, sőt fehér tea is létezik; friss, szórt, füstölt, porított vagy éppen évtizedekig érlelt változatban. És nem csak az ízét lehet élvezni, hiszen köztudott, hogy a zöld tea tele van antioxidánssal, rendszeres fogyasztása sokféle betegség megelőzésében segíthet. A fekete tea pedig tisztító, élénkítő hatású: éjszakába nyúló munka esetén életmentő tud lenni, mert nagyobb mennyiségben nincsenek olyan kellemetlen mellékhatásai, mint a kávénak.
Idővel azon kaptuk magunkat, hogy nyaralásra, kirándulásokra is viszünk magunkkal teát. Nemrégiben rájöttünk, hogy a tea a természetben fogyasztva sokkal finomabb és intenzívebb, így létrehoztunk egy kicsiny mozgalmat #teawanderers néven. Egyelőre csak a barátaink csatlakoztak a teázással egybekötött rövid túrázásokhoz, de reméljük, egyre többen mozdulnak ki velünk, és élvezik a természet adta ízeket.
Olyannyira az életünk része lett a teázás, hogy még az esküvőnk témája is eköré épült. Nemcsak a dekorációban köszönt vissza, de még egy teasarkot is kialakítottunk a vendégek számára. A hagyományos kínai teaceremóniát beleépítettünk a szertartásba, mert nagyon kedves szokásnak tartjuk: először a vőlegény főz le és szolgál fel egy-egy csésze teát a menyasszony szüleinek, majd a menyasszony a vőlegény szüleinek. Ezután az ifjú pár egymásnak főz, és közösen megisszák.
Ez jelképezi, hogy egy családdá váltak, így fogadják meg, hogy ezentúl nemcsak egymásról, hanem mindkét szülőpárról egyaránt gondoskodni fognak.
A teázásban talán ez a rituáléjelleg a legjobb. Teaivás közben nem lehet kapkodni, agyalni, stresszelni. Ki kell várni, míg felforr a víz, amíg átmossuk a kannát és a csészéket, zöld teánál kihűtjük a vizet, még mielőtt ráöntjük a tealevelekre. Jó nézni, ahogy minden egyes lefőzés után egyre inkább kisimulnak a levelek, ahogy az idegeink is.
Egyszerre figyel és kapcsolódik ki az ember, szinte mintha meditálna.
