Világ

Egy fotó, ami megmutatja, mi a legnagyobb baj manapság az esküvőkön

Teljesen kiakadt egy esküvői fotós, miután egy páratlan jelenségnek volt tanúja Dél-Walesben. Éppen kezdetét vette a ceremónia, aminek ugyebár a legszebb momentuma az, hogy a férj végignézi, ahogyan élete szerelme végigvonul a széksorok között. Az egyik legjobb alkalom ez egy fotósnak, hogy megható pillanatokat kapjon lencsevégre, de képtelen volt megtenni.

vous - 2016.09.13.
Egy fotó, ami megmutatja, mi a legnagyobb baj manapság az esküvőkön

A násznép ugyanis izgatottan felállt, és kattingatni kezdett a folyosó közepén a telefonjával, hogy megörökítse ezt a szépséges pillanatot. Ám valójában nem ez bosszantotta fel a fotóst, hanem valami egészen más, aminek hangot is adott egy hosszú Facebook-posztban.

Ennek a vőlegénynek ki kellett hajolnia, hogy lássa közeledni a menyasszonyát. Hogy miért? Mert a vendégek elállták a kilátást!

– írta, és csatolt is egy fotót az ominózus jelenetről, amin jól látszik a vőlegény arcán, hogy a helyzet eléggé vérciki.

Objektum doboz

Ezek után hosszan kifejtette, hogy a leendő párok mindenképpen szedjék be a vendégektől a telefonjaikat, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Egyrészt mert ez a párok nagy napja, ahol ők vannak középpontban. Másrészt így a fotós nem tud dolgozni, a képeken csak a telefonfüggő vendégsereg lesz látható, arról nem beszélve, hogy így a fotósra kiadott pénz szinte pénzkidobás lesz. Ami pedig a vendégsereg képeit illeti, a fotós kerek perec kijelentette, hogy nem érik el a színvonalat, így feleslegesen kattingatnak. De a legfontosabb üzenete a vendégseregnek ez:

Nem ti házasodtok, az ég szerelmére. Tegyétek el a telefont, és nézzétek a saját szemetekkel!

Ebben, lássuk be, igaza van. Fotósunk, Hámori Zsófi is találkozott már ezzel a jeleséggel, itt elolvashatjátok, mi minden nehezíti meg egy esküvői fotós munkáját!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.