A séta – ha lehet ilyet mondani – egy drog. Ha valaki rászokik, akkor annak annyi, sétafüggő lesz, és örökké csak róná a köröket a városban, hegyekben, mindenhol. Biciklizés? Autózás? MINEK, ha van két lábatok? A sétaimádók bibliájába adok most egy kis betekintést nektek.
Nem titok, hogy ha én elindulok otthonról, akkor szeretem megadni a módját a sétának. Mindig mondom, hogy a két láb gyakran többet ér a keréknél, kivéve, ha rövid idő alatt kell a világ másik felére eljutni. Hogy miért gondolom így? Három nagyon nyomós okom van rá, azon túl, hogy az alzheimereseknek is jót tesz!
1. Kiszellőzteti a fejeteket
Néha csak azért veszem nyakamba a várost két lábon, mert úgy érzem, túlcsordulnak a gondolatok a fejemben. Ilyenkor a lépések számával arányosan a háborgó gondolatok is elcsitulnak. Valahogyan úgy kell elképzelni a dolgot, hogy amikor elindulok otthonról, háborgó tenger van a fejem tetején, majd a végére szélcsendes víztükörré szelídül. A séta alatt van idő átgondolni mindent, és nem is gondolnátok, mennyit segít a dobbantó lépegetés abban, hogy a stresszt levezessétek.
2. „A cél az út maga”
Nem az a lényeg, hogy odaérjetek A pontból B pontba, hanem az, hogy milyen a közte levő út. Az a jó, ha van időtök. Ha magatok osztjátok be a tempót, a távolságot, azt, hogy hol fordultok be a sarkon, és hol álltok meg rácsodálkozni a világra. Meglepődnétek, hogy az ilyen séták során mennyivel több emberrel elegyedtek szóba, mint a rohanós hétköznapokon.
Hová érdemes világgá menni Budapesten?
Tudjátok, van az a séta is, amikor valami nagyon fáj, és a sétával kieregetitek a város aszfaltjába a bánatot. Budapest erre remek hely a rengeteg zegzugával. A VOUS-lányok el is mesélték, hová mennek Magyarország fővárosában bánatsétálni, ha valami szomorúság éri őket.
A bevált vidámító sétaútvonalakat itt találjátok!
3. Kitágul a világ
Én mindig véletlenül – tudat alatt szándékosan – eltévedek a sétáim során. És ez azért jó, mert öt év pesti élet után hajlamosak vagytok azt hinni, hogy úgy ismeritek a várost, mint a tenyereteket. Pedig dehogy! Mindig van egy zug, ahol még nem jártatok, és az eltévedős séták mindig rámutatnak arra, hogy a már ismert helyek is okozhatnak kedves meglepetést.
Pest és Buda, a két világ
Már Pesten és Budán felnőni is teljesen mást jelent, így biztos, hogy mindig van új a nap alatt, amivel meglep ez a város. Sophie szerint Pesten soha nem megy le a nap. „Nekem a Szóda volt a konyhám, ahol megittam a kis kávémat, sőt már vártak a kis kávémmal. A Szimpla volt gyakorlatilag az előszobám.”
És hogy milyen Buda? Nem árulom el. Olvassátok el magatok itt!
