Egyéb kategória

Keresztelő kontra névadó – avagy buli a családdal vagy vallási formaság?

Egyházi keresztelő? Vagy inkább egy laza névadó buli a családdal minden formaság nélkül? Erre is, arra is akad manapság példa!

vous - 2016.07.30.
Keresztelő kontra névadó – avagy buli a családdal vagy vallási formaság?

Kereszteljünk vagy ne?!

Sokan szeretnének templomi esküvőt, aztán sokakat elrettent, hogy nem találnak megfelelő papot, megfelelő templomot vagy éppen semmi kedvük hosszadalmas jegyesoktatáson részt venni. Ha az esküvőt egy pár sikeresen abszolválta, sőt pár évvel később gyerekük is születik, akkor a következő nagy fejtörést a keresztelő okozza. Legyen keresztelő? Vagy a vallásos ceremónia helyett legyen egy egyszerű névadó buli? Ebben is ahány ház, annyi szokás

Nekem és az összes unokatestvéremnek hivatalos, katolikus keresztelője volt. Emlékszem, ez leginkább a dédimamánknak volt fontos, a szüleink pedig szívesen teljesítették ezt a kérést, de nekik nem számított annyira ez a ceremónia. Én egyik gyerekemnél sem gondoltam, hogy hivatalos, vallásos keresztelőt kellene tartani, nem vagyok gyakorló vallásos, akkor meg minek?

Ettől persze ők még felnőttként lehetnek vallásosak, csak meglesz a választási lehetőségük. Eldönthetik, melyik vallás mellett is teszik le a voksukat, melyik áll a legközelebb hozzájuk.

Ezen a véleményen van más is, például Zalán anyukája, Ancsa is: „Zalánt semmiképpen nem akartuk hivatalosan megkeresztelni. Egyrészt sem én, sem a férjem nem vagyunk megkeresztelve, másrészt majd ő eldönti később, hogy mit akar, miben hisz vagy épp nem hisz.”

Ünneplésre mindig van ok!

Persze ünnepséget rendezni szuper dolog, és a keresztelő egyfajta örömünnep is, amely során új jövevényt köszöntünk a családban – ezt én sem szerettem volna semmiképpen kihagyni. Így mi névadó bulit tartottunk, aminek célja, hogy együtt legyen a család és megünnepeljük a gyereket és a keresztszülőket. 

keretes kérdőjel

Mi is az a névadó?

A névadó ünnepséget a helyi polgármesteri hivatalnál tartják egy anyakönyvvezető segítségével. Az ünnepség hasonlít egy esküvőhöz, csak itt épp az új jövevényt köszöntik a családban. A hivatali szertartás után a család és az anyakönyvvezető köszönti a baba névadó szüleit is, akiket a szülők maguk választanak. 

A már említett Ancsáék szintén „csak” egy kis bográcsozással ünnepelték Zalán érkezését, így az sem volt probléma, hogy keresztszülőknek egy azonos nemű párt választottak. „Mivel nem voltak megkötések, azt választottunk 'keresztszülőknek', akiket akartunk.”

Hogy miért egy meleg párt? Mert imádjuk őket, nagyon megbízhatóak és bármikor rájuk bíznánk a gyereket. Plusz a másságnak egy elfogadott és természetes dolognak kell lennie a gyerek életében – úgy gondoljuk, nem lehet elég korán kezdeni elfogadásra nevelni a gyerekeket.

Forrás:
iStock

Titulushalmozás vagy hagyomány?

Sokakat egyébként az is elriaszt a templomi szertartástól, hogy sokszor nem mindegy, a keresztszülők meg vannak-e keresztelve, és ha igen, milyen vallásúak. Ez mind-mind bonyolítja a kérdést. A legtöbben szeretnék szabadon megválasztani a keresztszülőket. Mi például mindkét esetben olyan, közel álló barátokat kértünk fel, akiket szerettünk volna, ha fontosabb szerepet töltenek be a gyerekek életében. Míg sok helyen divat a nagynéniket, nagybácsikat felkérni, mi úgy gondoljuk, ez teljesen felesleges, hiszen a vérségi nagynéni, nagybácsi titulusnál nem szorosabb a keresztszülőség, és egyébként sem divat a titulushalmozás. A rokonság maradjon meg rokonságnak, a keresztszülőséggel pedig plusz, értékes embereket hozzunk be a családba – és ezzel a gyerek életébe.

Borkáék is hasonló megfontolásból választottak keresztszülőket, ahogyan mi, ugyan a másik csapatot erősítik: a templomi esküvőjük után minden évben részt vettek házasságmegújító misén, és első gyerekük keresztelőjét követően most a második gyerekére készülnek.

„Mindkét gyerekünk olyan szertartáson lett/lesz megkeresztelve, ahol egyszerre több kisbabát is keresztelnek.

 Nagyon tetszik, ahogy a néhány kicsit mindegyikük családja 'befogadja' a (keresztény) közösségbe – így az összes jelen lévő felnőtt keresztet rajzol az összes baba homlokára. Szerintem ez vallástól függetlenül is szép dolog.

– mondja Borka, aki hozzáteszi: elsősorban a keresztelő mint családi hagyomány miatt kereszteltették, kereszteltetik meg mindkét gyereküket, és nem ettől lesznek hívők. „A vallásomat templomi keretek között nem gyakorlom (néhány egyházi és családi ünneptől eltekintve), de hívő vagyok – ez egyébként nem a neveltetésem eredménye.” 

Borka abba is beavat, hogy milyen „kiskapu” létezik arra az esetre, ha a választott keresztszülők például nincsenek megkeresztelve vagy nem bérmálkoztak: „Mi az emberi tulajdonságaik alapján választottunk keresztszülőket mindkét gyerekünknek. Az első gyerekünknek történetesen egyházi szempontból teljesen 'szabályos' keresztszülei vannak, tehát katolikusok, bérmálkoztak, egyházilag is házasok. A második gyerekünknél a keresztanya katolikus, míg a keresztapa egyáltalán nincs megkeresztelve. Ők emiatt egyházjogilag nem is keresztszülők, hanem tanúk, de gyakorlati szempontból nincs jelentősége a templomban sem.”

Objektum doboz

Ajánlott cikkek