Mit csinálnánk a barátaink nélkül, igaz? Teljesen más személyiségek lennénk, ha nem azok lennének a legjobb barátaink, akik. Ha valami kínunk-bajunk van, rögtön a legjobb barátnőnkhöz futunk, akinek elsírhatjuk a bánatunkat. De a fiúk esetében ez valahogy máshogy működik. Ők nem feltétlenül rohannak a legjobb haverjukhoz, van, hogy kivárnak, elfojtanak vagy színlelnek, hogy keményebbnek tűnjenek. Feltűnt már az nektek, hogy a fiúk nehezebben kötnek szoros barátságot? De olyan igazán őszinte, mindenben a másikra támaszodós barátságot, nem kocsmai haverságot. Az igazi, mindenben mellettük álló, nagybetűs barátról beszélek.
A New York Times egyik cikke szerint ugyanis nem kevés akadály gördül a srácok elé, amikor barátságot akarnak kötni. A lányoknak valahogy ilyeneket nem kell leküzdeniük. A fő különbség abból adódik, a nőket kislánykorukban arra tanították, hogy legyenek szociálisak, érzelmileg nyitottak, sőt, ezt várták el már kiskorukban tőlük, mert ettől lesznek olyan „cukik”. Ezzel szemben a kisfiúk – ha már picit nagyobbak – azon ügyködnek, hogy ne mutassák ki az érzelmeiket, mutatkozzanak sebezhetetlennek. Emiatt pedig érzelmileg nehezebb számukra őszintének lenni.
Ez természetesen kihat a felnőttkorukra is: többen nehezen nyílnak meg a haverjaik előtt, nem mondják el, ha valami rosszulesik nekik, ritkán sértődnek meg igazán és ritkán engedik meg maguknak a sírást. (Igen, kivételek mindig vannak, ezt tudjuk.) Tudjátok azt, hogy kik a legjobb barátaik a férfiaknak? A cikk szerint a legtöbb pasinak a felesége. Úgy tekintenek a párjukra, mint a legjobb barátjukra is egyben, aki előtt tényleg minden szempontból elengedhetik magukat.
De mitől barát egy barát? Andinak tuti receptje is van rá!
